Nagyvilág
Meglepően kevés a kék virág
A virágos növények mindössze 7 százalékát érzékeli kéknek az emberi szem – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.
A szakemberek szerint a kék festékanyag előállításának nehézsége, valamint a beporzók színérzékelése is szerepet játszik a kék virágú növényfajok ritkaságában. Azon növényfajok közül, amelyeknek a beporzását döntően a szél vagy az eső végzi, egyetlen egynek a virágát sem észleli kékként az emberi szem, viszont a döntően rovarok és madarak által beporzott virágos növények 7,5 százalékának a virágát látjuk kéknek.
„Ez a különbség azt sugallja, hogy a beporzó organizmusok színérzékelése jelentősen befolyásolja a virágok színének kialakulását az evolúció folyamán” – vélekedett Anke Jentsch, a kutatást vezető Bayreuth-i Egyetem professzora.
Az emberi szemben három típusú fotoreceptor található, ezek a vörös, a zöld és a kék fényre reagálnak. A méhek ezzel szemben kevésbé érzékenyek a vörös színekre, kevésbé tudják megkülönböztetni a sárgát és a fehéret, ugyanakkor különösen élénken észlelik a kék árnyalatokat.
„A méhek tehát a többi beporzócsoporthoz és az emberhez képest is másként látják a virágos növények színeit. Különösen vonzódnak a kék virágokhoz” – magyarázta Jentsch.
Ezek után felvetődik a kérdés, hogy ha a méhek ennyire vonzódnak a kék virágokhoz, akkor a rovarok és madarak által beporzott növényfajoknak miért kis százaléka rendelkezik csupán kék virággal. A szakemberek komplex válasszal szolgálnak a kérdésre: a kék virágpigment előállítása annyira bonyolult a növények számára, hogy csak azok a fajok hoznak ekkora áldozatot, amelyek egyébként is ádáz küzdelmet vívnak egymással a beporzók figyelméért.
Néhány magashegyi területen, például az Alpokban vagy a Himalájában az éghajlati viszonyok különösen barátságtalanok a rovarok és egyéb beporzók számára. Azoknál a virágos növényeknél, amelyek fajgazdag füves vidékeken honosak és gyakran tápanyagszegény talajban kell túlélniük, a kék virág előnyös tulajdonság, mert a beporzók számára még nagy távolságból is kitűnik a többi faj közül.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt