Nagyvilág
Megoldják a medveproblémákat Romániában
Tánczos Barna szerint a beavatkozás hiánya nem lehet megoldás.
Romániában a medveállomány felmérésével kezdődik a védett nagyragadozó helyzetének rendezése – nyilatkozta az Agerpres hírügynökség által vasárnap közölt interjúban Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
A minisztérium versenytárgyalást hirdetett az állománybecslést végző szakcégek számára, mert évente felbecsültetik a védett állatok populációit. Azt is hozzátette: létezik egy 10 millió euróval finanszírozott európai projekt, amely a génmintákra alapozva új, pontosabb módszerrel becsüli fel a medvepopulációt.
„A beavatkozás hiánya nem megoldás. Kívülről szemlélni az ügyet, és azt mondani, lehet, hogy jobb lesz, de lehet, hogy nem, lehet, hogy balesetek történnek, lehet, hogy medvék lesznek a sípályákon vagy az iskolaudvarokon, de az is lehet, hogy nem, ez nem megoldás” – jelentette ki. Az állomány felmérése az év második felében történhet meg, addig a létező intervenciós kvóták alapján lehet kiemelni vagy kilőni a gondokat okozó példányokat.
Romániában azt követően szaporodott a medveállomány, hogy 2016-ban a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített becslés szerint az országban 6450 és 7200 között lehet a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó 2018-as akcióterv szerint a nagyragadozók 69 ezer négyzetkilométeres romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.
Az elmúlt öt évben hét halálos áldozata volt a romániai medvetámadásoknak és 54-en szorultak kórházi kezelésre. Gyakoriak voltak a medvék által okozott közúti balesetek is.
Romániában megelőző beavatkozásra, és a medvetámadásokat követő beavatkozásokra is szükség van, ezt pedig a miniszter szerint az uniós irányelvek megengedik. „Nem várhatjuk meg, hogy a medve a sípályán, medve az úton, medve a városban-jelenség általánossá váljon” – jelentette ki.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt