Magyarország
Nyomoz a rendőrség az érdi “fehér úttal” kapcsolatban, Mészáros gyerekei is érintettek lehetnek
A Budaörsi Rendőrkapitányságon hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt nyomoz jelenleg ismeretlen tettes ellen az Érd és Sóskút között formális engedély nélkül létrehozott út ügyében – tudta meg az Átlátszó.
Az út egyébként részben természetvédelmi területen megy keresztül. A feljelentést Érd polgármestere tette, aki szerint a „fehér utat” illegálisan építették a köznevelési centrum építésekor kitermelt köves földből. A feljelentés szerint mindez a földtulajdonos tudta nélkül történt, a független sóskúti polgármester és az akkori érdi polgármester támogatásával.
A négy és fél kilométeres út a Mészáros Lőrinc gyermekei cége által épített köznevelési centrumhoz vezet és az építkezésnél kitermelt földet használták alapanyagul, Telták Örs alpolgármester szerint ahelyett, hogy azt lerakóhelyre vitték volna.
Tetlák szerint az építési, bontási törmelék hulladéknak minősül, ezért bűncselekményt követtek el azzal, hogy a köves földet nem szállították el megfelelő lerakóhelyre, hanem abból ideiglenes utat építettek.
Az építtető cég, a Fejér-B. Á. L. Zrt. projektvezetője szerint a „fehér út” megépítésének ötlete a földmunkákat végző cégé volt. A projektvezető szerint az úttal mindenki jól járt, ugyanis a környező lakók köszönetüket fejezték ki „egyrészt a rengeteg szemét elszállítása miatt, másrészt azért, hogy át lehet közlekedni Sóskút irányában.” A földmunkákat végző cég szerint az ideiglenes utat az érdi és sóskúti önkormányzat hozzájárulásával csinálták, azonban a település akkori és mostani vezetői határozottan visszautasítják ezt a kijelentést. Erről szóló dokumentumok nincsenek.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt