Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Lukasenka nem akarja beoltatni magát

Létrehozva:

A fehérorosz elnök, aki maga is átesett a fertőzésen, kijelentette, hogy a szkeptikusok közé tartozik, emellett tavasszal nagyjából 1,2 millió lakost terveznek beoltani az országban.

Nem akarja beoltatni magát az új típusú koronavírus ellen a fehérorosz elnök. Ezt maga Aljakszandr Lukasenka közölte pénteken a minszki gyermekinfektológiai kórházban tett látogatása során, amelyet az ONT állami televízió közvetített.

Az elnök – aki maga is átesett a fertőzésen – kijelentette, hogy a szkeptikusok közé tartozik. Azt mondta, tudatta az egészségügyi miniszterrel, hogy nem fogja kérni a vakcinát.

Lukasenka szerint tavasszal nagyjából 1,2 millió lakost terveznek beoltani az országban.

„Lehet, hogy 2 milliót, attól függően, hogy az emberek mennyire lesznek hajlandóak erre” – tette hozzá.

Lukasenka elmondta, hogy az oltás önkéntes lesz, emellett közölte, hogy 5-6 különböző vakcina beszerzését tervezik. Leghamarabb az orosz oltóanyag lesz elérhető, amelyet részben importálnak, részben helyben fognak előállítani – mondta.

Lukasenka július végén jelentette be, hogy orvosai megállapítása szerint tünetmentesen átesett a fertőzésen. Később kifejezte reményét, hogy „ez a ragály még egyszer nem fogja zaklatni”.

Fehéroroszországban eddig több mint 181 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 1358-an hunytak el a kórban. Az egészségügyi minisztérium hétfőn engedélyezte az orosz Szputnyik V vakcina használatát. A tárca szerint az oltási kampány januárban veszi kezdetét.

A Fehéroroszországot bő negyedszázada irányító Lukasenka korábban azt hangoztatta, hogy államában senki sem fog meghalni koronavírus-fertőzésben, és a járvány ellenszerei között a vodkát, a szalonnát, a jégkorongot és a szaunázást emlegette. Az elnök „pszichózisnak” minősítette a világon a járvány miatt bevezetett óvintézkedéseket, és azt hangoztatta, hogy az emberek számára az éhínség és a munkanélküliség lesz végzetes, nem pedig Covid-19.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink