Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Maldív-szigetek, Dubaj és Zanzibár a fő év végi úti célok az operatív törzs szerint

Létrehozva:

A védelmi intézkedéseket egyre többen tartják be, ezzel is hozzájárulva a sikeres védekezéshez – jelentette ki az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Kiss Róbert alezredes elmondta: a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt a hétvégén 726 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. Közülük a tízezernél több lakosú településeken 618, tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken 34, üzletekben és bevásárlóközpontokban pedig 74 emberrel szemben léptek fel.

Hozzátette: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 13 178 rendőri intézkedés történt a maszkviselés szabályainak megszegése miatt.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 606 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 162 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 444 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.

A hétvégén egy debreceni fűszer- és csemegeüzletet zárattak be ideiglenesen 5 napra, mert vasárnap a rendőrök egy ellenőrzés során azt tapasztalták, hogy az üzlet raktárhelyiségében többen is vannak maszk nélkül és ott szeszes italt fogyasztanak. Velük szemben helyszíni bírságot szabtak ki. Eddig 98 üzlet, illetve szolgáltató ideiglenes bezáratásáról döntött a rendőrség a szabályok be nem tartása miatt.

A kijárási tilalmat az elmúlt két napon 1044-en szegték meg, további 8 ember a kutyasétáltatásra vonatkozó szabályt nem tartotta be, 31-en pedig a közterületi csoportosulás tilalmát nem tartották be.

A kijárási korlátozás november 4-étől, a kijárási tilalom november 11-étől van hatályban. November 4-étől a rendőröknek 10 782 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.

Az elmúlt két napban is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 250 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 7510 alkalommal intézkedtek.

A hétvégén 67 787 alkalommal ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Szombaton és vasárnap 17 789 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, így 43 966-an vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4147-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

A járvánnyal összefüggésben március óta 501 bűncselekmény miatt indult eljárás, az ügyekben eddig összesen 99 gyanúsítottat hallgattak ki – ismertette.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a Németországban bejelentett szigorítások milyen hatással lehetnek Magyarországon a karácsonyi időszakra, Kiss Róbert azt mondta: az operatív törzs folyamatosan értékeli és elemzi a hazai és a nemzetközi járványügyi adatokat és ennek eredményeként döntött a kormány a korlátozó intézkedések meghosszabbításáról január 11-ig, ugyanakkor a karácsonyi időszakra vonatkozóan december 21-én tesznek javaslatot a kormánynak.

Arra az újságírói kérdésre, hogy egyre többen utaznak és a fő úti célok közt szerepel az utazási irodák beszámolói szerint a Maldív-szigetek, Dubaj és Zanzibár, az alezredes azt mondta: aki a jelenlegi járványügyi helyzetben mégis külföldi utazás mellett dönt, mindenképpen tájékozódjon, hogy a célországba történő belépése biztosított-e. Emlékeztetett: a kormány február 1-jéig hosszabbította meg a schengeni belső határon a határforgalom-ellenőrzést. Az a magyar állampolgár, aki személyforgalomban belép az ország területére, továbbra is járványügyi megfigyelés alá vagy hatósági házi karanténba kerül. A hatósági házi karanténról jogszabály rendelkezik, nem szükséges hozzá a járási kormányhivatal külön döntése – mutatott rá. A hatósági házi karantén szabálya alól akkor mentesülhet valaki, ha két negatív eredményű PCR-teszttel rendelkezik, de az elbírálásnál figyelembe vehetik, ha valakinek már van egy, a schengeni tagállamok valamelyikében, az Egyesült Államokban vagy Kanadában elvégzett ilyen vizsgálati eredménye.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink