Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Svédországnak nincs szüksége maszkokra

Létrehozva:

Svédországnak egyelőre nincs szüksége maszkokra – közölte egy magas rangú egészségügyi tisztségviselő csütörtökön, miközben a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma meghaladta a 7000-et az országban.

Mindez egy nappal azután hangzott el, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kibővítette a maszkviseléssel kapcsolatos ajánlásait. A WHO szerdán közölte, hogy a járvány terjedése miatt az embereknek – közöttük a 12 éves vagy annál idősebb gyermekeknek is – ajánlott maszkot viselni az üzletekben, munkahelyen és az iskolákban, ahol nincsen megfelelő szellőztetésre lehetőség, sőt vendégek jelenlétében is a rosszul szellőztetett helyiségekben.

Ennek ellenére a svédországi karanténmentes stratégia fő támogatójának számító Svéd Egészségügyi Hivatal továbbra sem ajánlotta a maszkviselést arra hivatkozva, hogy kevés bizonyíték van a maszkok hatékonyságára, és amiatt aggódva, hogy a maszkot a tüneteket mutatók az elkülönítés megkerülésére használhatják.

„Maszkokra bizonyos helyzetekben van szükség. Ilyen helyzet a regionális egészségügyi szervekkel való egyeztetés alapján Svédországban még nem alakult ki” – jelentette ki csütörtöki stockholmi sajtótájékoztatóján Anders Tegnell országos tiszti főorvos.

„A WHO tisztában van azzal, hogy a maszkok hatékonyságára vonatkozó bizonyítékok gyengék. Minden eddigi tanulmány fontosabbnak tartja a távolságtartást, mint a maszkot” – mondta Stefan Löfven miniszterelnök csütörtökön, amikor bejelentette, hogy az év végéig távoktatás lesz a gimnáziumokban.

A járvány második hullámának csúcspontján bevezetett távoktatás december 7-én kezdődik és január 6-ig tart.

„Erre az intézkedésre a járvány lassítása érdekében van szükség” – mondta Löfven, hozzátéve, hogy nem pótlólagos karácsonyi szünetről van szó.

Az első hullám idején a gimnáziumokat március közepétől június közepéig zárták be.

A bölcsődék, az általános iskolák alsó és felső tagozata továbbra is nyitva tart.

A járvány gyorsulásával Svédország november óta szigorította a korlátozásokat, egyebek mellett megtiltotta alkohol árusítását este tíz óra után, valamint a 8 főnél nagyobb nyilvános rendezvényeket, karantén és kötelező maszkviselet viszont nincsen.

A Svéd Egészségügyi Hivatal csütörtöki adatai szerint a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta járványban az előző 24 órában 35 páciens halt meg.

Csütörtökön 6485 új fertőzöttet jelentettek a 10,3 millió lakosú Svédországban. Két héttel korábban még 7240 volt a napi új fertőzöttek száma. A járvány kezdete óta több mint 272 ezer embert fertőzött meg a koronavírus.

Svédországban a Covid-19 betegség okozta halálozások száma a többszöröse a többi skandináv országénak, de alacsonyabb, mint a karantént elrendelő több európai országban.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink