Nagyvilág
Ciklon miatt ezreket telepítenek ki Srí Lankán
Mintegy tízezer embert kellett evakuálni Srí Lankán a Burevire keresztelt ciklon miatt, amelynek nyomán legalább egy ember eltűnt, négy megsérült, és otthonok százai szenvedtek károkat a szigetországban.
Az Északi Tartomány székhelyén, Dzsáfnában egy ember eltűnt a ciklon nyomán, amely több mint 12 ezer embert sújtott – mondta az EFE spanyol hírügynökségnek Pradíp Kodippili katasztrófavédelmi szóvivő. A forrás szerint négy ember megsérült, több mint 200 háztartásban kár keletkezett a Burevi nyomában érkező erős szelek és heves esőzések következtében.
A Burevi helyi idő szerint szerda este ért partot a szigetország északkeleti partvidékén.
Kodippili elmondta, hogy a vihar a szintén az Északi Tartományban található Mannár városát sújtotta a leginkább, a hatóságoknak mintegy hatezer embert kellett evakuálniuk.
A koronavírus-járvány miatt Srí Lankán – ahol mintegy 25 ezer fertőzöttet és a fertőzésből eredő 124 halálesetet jegyeztek fel – a hatóságok nem végeztek evakuálást megelőző jelleggel, és csak a legveszélyeztetettebb embereket szállították el, amikor a ciklon már a partok közelében járt.
A Burevi jelenleg India déli partvidéke felé tart, ahová előreláthatólag csütörtök este érkezik meg.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt