Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Megtiltották, hogy veszélyhelyzet alatt mondjanak fel az egészségügyi dolgozók

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

Az új kormányrendeletekben az átmeneti időt is meghosszabbították.

Jövő év januárjától kaphatják új fizetésüket az orvosok, az átmeneti idő pedig csak jövő március 1-én fog véget érni, szemlézte az Index a szombat este a Magyar Közlönyben megjelentetett kormányrendeleteket. Ezentúl viszont az egészségügyben dolgozók nem adhatják be a felmondásukat, ha épp veszélyhelyzet van az országban.

Pontosan így fogalmaznak: „az Eszjtv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozó és egészségügyben dolgozó az egészségügyi szolgáltatónál fennálló jogviszonyát – a rendkívüli megszüntetés kivételével – nem szüntetheti meg a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt.”

A változásokat a Magyar Rezidens Szövetség is átnézte. Ők kiemelték, hogy eddigi híresztelésekkel ellentétben azok mégsem rögzítik, hogy mindenki számára az országos kórház-főigazgató gyakorolja a munkáltatói jogokat, nem teszik a másodállások engedélykötelezettségének a határidejét 2023-ra, valamint azt sem tartalmazzák, hogy vállalkozóként 2022 végéig dolgozhatnak azok, akik ilyen szerződéssel rendelkeznek.

A rendeletek arra is kitérnek, hogy ezentúl egészségügyi dolgozókat kirendelni csak a betegellátás biztonságának fenntartása érdekében szabad, és a kirendelés minden részletéről írásban tájékoztatni kell az érintetteket, 10 nappal a munka megkezdése előtt.

A Portfolio felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy míg a Közlönyben megjelentek március 1-re teszik az átmeneti időszak végét, az Emmi szerint az egészségügyi szolgálati jogviszonyt csak április 1-én vezetik be.

Legnépszerűbb cikkeink