Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Káosz a piacok nyitvatartásában

Létrehozva:

Jókora kavarodást okozott a kormány által újra bevezetett idősek vásárlási idősávja a piacok vonatkozásában: van, ahol úgy érzik, rájuk is vonatkozik az idősáv, van, ahol nem. A rendeletben nincs benne, hogy a piacokra milyen szabály érvényes.

Pesterzsébet Önkormányzatának értelmezése szerint a pesterzsébeti piacokon nem érvényesek a ma reggel bevezetett korlátozó idősávok, s nem is vezeti be azokat, írta a Facebookon Mach Péter kerületi Párbeszéd-képviselő. 

A kormány keddtől elrendelte az idősek vásárlási idősávjának bevezetését, ami szerint hétköznap 9 és 11 óra között, hétvégén pedig 8 és10 óra között csak az idősek vásárolhatnak a rendelet szerint élelmiszerüzletben, drogériában és gyógyszertárban. De mi vonatkozik a piacokra? A rendelet szövegében nem szerepelnek, és a Pesti Hírlap arról értesült, hogy nemcsak Pesterzsébeten, hanem például a Teleki téri piacon sem vezetik be. Mach a Pesti Hírlapnak azt mondta, őt úgy tájékoztatta a jegyző, hogy nem kell kialakítani az idősávot. A piacon amúgy is mindenféle bolt van, akkor hogy szabályozzák egységesen a belépést? – tette fel a kérdést.

Bevezetik viszont a fővárosi csarnokok, piacok, üzletközpontok és egyéb kereskedelmi létesítmények kezelése, működtetése és üzemeltetése terén illetékes CSAPI alá tartozó piacokon: ez összesen 13 piacot jelent, olyanokat, mint a Nagyvásárcsarnok, Fehérvár úti, a Bosnyák téri, a Rákóczi téri vagy Batthyány téri vásárcsarnok. Érdeklődésünkre az üzemeltetőktől azt a választ kaptuk, hogy ők úgy értelmezik, be kell vezetniük az idősávot.

Vámos György, a Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Pesti Hírlap megkeresésére elmondta, hogy tavasszal vonatkozott az idősáv a piacokra, bent voltak szövegszerűen a rendeletben, most nincsenek, tehát ezek szerint nem vonatkozik rájuk a vásárlási idősáv. Ugyanakkor a főváros elrendelheti saját hatáskörben a felügyelete alá tartozó piacoknál, hogy legyen ilyen szabályozás. 

Tehát bizonyos piacokon lesz, másokon nem lesz az időseknek vásárlási idősáv, ami káoszt fog okozni. Érdeklődtünk a kormánynál is, hogyan értelmezik ők a rendeletet, választ egyelőre nem kaptunk.

 

Legnépszerűbb cikkeink