Magyarország
Orbán Viktor a kis- és közepes vállalkozásokat segítő tanácsokat vár a kamarától
A legtöbb magyar embernek munkát adó kis- és közepes vállalkozásokat segítő javaslatokat vár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától (MKIK) Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormányfő erről azt követően beszélt vasárnap a Facebookra feltett videón, hogy találkozott az MKIK vezetőjével, Parragh Lászlóval.
Orbán Viktor elmondta, a kamara vezetőjét tájékoztatta a várható egészségügyi intézkedésekről, és neki is elmondta, hogy a vakcina a megoldás, amelyre vannak már remények. A miniszterelnök úgy fogalmazott: „látjuk már a fényt az alagút végén, de addig még hosszú hetek telnek el, és ezért a gazdasággal is foglalkoznunk kell”, hozzátéve, a vírus az emberekén kívül a gazdaság „szövetét” is megtámadja.
Kiemelte, a kormánynak a kis- és közepes vállalkozásokra jelentett veszély a legfontosabb, mert ezek adják a legtöbb magyar embernek a munkát.
Orbán Viktor ezért arra kérte a kamara elnökét, tegyen javaslatot a kormánynak, és alakítsanak ki szorosabb együttműködést a következő hetekben, hónapokban, hogy olyan intézkedéseket hozhassanak, amellyel a kis- és közepes vállalkozásokat lehet segíteni.
„Most egészségügyi döntések jönnek, aztán ismét gazdasági intézkedések következnek. Várom a kamara javaslatait” – zárta tájékoztatását Orbán Viktor.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt