Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Koronavírusban halt meg egy tanár Budapesten

Létrehozva:

Egy tizenharmadik kerületi általános iskola tanára halt meg a járvány okozta betegségben – tudta meg a HVG.hu. A Pedagógusok Szakszervezete a lapnak megerősítette a belső forrásból érkezett információt. Úgy tudják, hogy az újlipótvárosi intézmény ötvenkét éves tanárának krónikus betegsége is volt. Amikor  szeptemberben elkezdődött a tanév, ő is munkába állt, ám az  egyik osztálya még az őszi szünet előtt karanténba került egy covidos megbetegedés miatt.

Mint ismert, az állami közoktatási intézményeket fenntartó Klebelsberg Központ nem vezet nyilvántartást a Covid–19-cel fertőzött pedagógusokról. Az Emmi szerint a tankerületeknek van ugyan pontos számuk a fertőzöttekről, de mivel ez érzékeny adat, nem oszthatják meg. 

Közben a pedagógusok egy része attól fél, hogy bármikor megfertőződhet, mert nincs egységes eljárási rend, ha valaki beteg lesz az iskolában. 

„A kormánynak nyilatkoznia kell, mennyi az az esetszám (betegek, halálozások) amikor már szigorúbb intézkedéseket kell hozni az oktatásban” – mondta tegnap Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az RTL híradónak.

Ez a mostani a negyedik olyan ismert eset, amikor aktív pedagógus halt meg koronavírus-fertőzés következtében Magyarországon.

Legnépszerűbb cikkeink