Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Egyre fontosabb partnerünk Kazahsztán

Létrehozva:

Kazahsztán fővárosa, amely a helyi diktátor után a Nur-Szultán nevet vette fel

Egyre több magyar vállalkozás juthat lehetőséghez Kazahsztánban – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken a Facebookra feltöltött videóban a magyar-kazah stratégiai tanács ülését követően.

Beszámolt arról, hogy a magyar-kazah stratégiai tanács ülésén – amelyen részt vett Mukhtar Tileuberdi, Kazahsztán külügyminisztere is – a legfontosabb kérdés a gazdasági kapcsolatok erősítése volt.

Kiemelte, a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke a világválság hatására mérséklődött, de Magyarország a járványhelyzet ellenére is tudta emelni exportját.

Varga Mihály elmondta, hogy Kazahsztánban félszáz magyar vállalkozás működik, leginkább az energetika, az építészet és a mezőgazdaság területén.

A cél, hogy minél több magyar vállalkozás előtt nyissák meg a külpiacra lépés lehetőségét, ezért a tárgyaláson számos konkrétumról is szó esett – tette hozzá.

Többek között egyeztettek a magyar-kazah megállapodásról az agrárexport emelése érdekében, tárgyaltak arról a projektről, amelynek keretében kazahsztáni kórházakat szerelnének fel magyarországi egészségipari eszközökkel.

Megemlítette, hogy egy kazahsztáni foszfátüzem erőművének hűtőberendezését is magyar cég fogja gyártani. Emellett tudományos megállapodások is létrejönnek a Semmelweis Egyetem, a Corvinus Egyetem és a kazah intézmények között.

A tárgyalások folytatódnak, azon dolgoznak, hogy egyre több magyar vállalkozás tudjon a közép-ázsiai piacokra belépni – mondta Varga Mihály.

 

Legnépszerűbb cikkeink