Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Kirgizisztánban az ellenzékben létrejött egy másik koordinációs tanács is

Létrehozva:

És nem ismeri el legitimnek az elsőt. Az ügyvezető miniszterelnöknek is el kellett menekülnie, egyre nehezebb átlátni a történéseket.

Egyre kiismerhetetlenebb a helyzet Kirgizisztánban, és komoly ellentétek rajzolódnak ki a hatalomra törő ellenzék soraiban: szerdán egy újabb ellenzéki koordinációs tanács alakult, és azonnal közölte, hogy nem ismeri el az előző napon létrejött, hasonló nevű ellenzéki testület által jelölt miniszterelnököt, Szadir Zsaparovot.

Szerdán négy kirgiz ellenzéki párt – Ordo (Központ), Meken Intimagi (Nemzeti Szolidaritás), Reform és Ijman Nuru (A hit lángja) – jelentette be, hogy megalakította a Népi Koordinációs Tanácsot, és saját miniszterelnököt fog állítani. A pártelnökökből álló testület nem ismeri el a kedden létrejött ellenzéki Koordinációs Tanács által jelölt miniszterelnököt, Szadir Zsaparovot.

Kedden a Köztársaság, az Ata Meken (Haza), a Butun Kirgizisztan (Egységes Kirgizisztán), Bir Bol (Egység), a Zamandas (Jelenkor) és a szociáldemokraták is megalakították saját Koordinációs Tanácsukat, és javaslatukra a parlament Szadir Zsaparovot megválasztotta ügyvezető miniszterelnökké. Mivel a parlament ülésterme a tüntetők ostroma után használhatatlanná vált, a törvényhozás a biskeki Dosztuk szállodában tartotta meg rendkívüli ülését, de a 120 fős parlament tagjainak alig a fele gyűlt össze, és választotta meg Zsaparovot ügyvezető kormányfőnek. Az épület ablakait később tüntetők téglákkal betörték, és behatoltak a hotelbe, Zsaparovnak és a képviselőknek el kellett menekülniük a szállodából.

Kirgizisztánban vasárnap parlamenti választásokat tartottak, amelyeken a Szooronbaj Dzsejenbekov államfőhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba, de a választáson induló 16 párt közül 11 közölte, hogy nem ismeri el a választások eredményeit. Tömeges tüntetések kezdődtek Biskekben és több vidéki nagyvárosban. A tüntetők elfoglalták a kormány székházát, az elnöki hivatalt, a parlament és a biskeki polgármesteri hivatal épületét, kiszabadították a börtönből a korrupció miatt 11 évi börtönbüntetésre ítélt volt elnököt, Almazbek Atambajevet, Szapar Iszakov volt miniszterelnököt és több más politikust.

A kirgiz központi választási bizottság kedden érvénytelenítette a parlamenti választás eredményeit, és néhány órára rá Kubatbek Boronov kormányfő benyújtotta lemondását, utódjául pedig Zsaparovot választotta meg a parlament.

A kirgiz politikai elemzők zöme úgy látja, hogy jelenleg teljes a politikai zűrzavar az országban, hatalmi vákuum van, önjelölt és másodrangú pártok önkényesen és gátlás nélkül ragadnak meg és osztanak el maguk között különféle tisztségeket az országos és önkormányzati hatalmi szervekben. Szooronbaj Dzsejenbekov államfő elszigetelődött, és a jövője bizonytalan, tekintettel arra, hogy az elmúlt 15 évben már két államfőt buktattak meg az Oroszországgal szoros szövetségi kötelékben lévő – Kínával is határos –, 6,5 milliós Kirgizisztánban, amely egy nagy orosz katonai támaszpontnak ad otthont.

Legnépszerűbb cikkeink