Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Feloszlott a nagykanizsai Mi Hazánk alapszervezet, mert nem akar a NER része lenni

Létrehozva:

Két évvel megalakulása után már fel is oszlatta magát a Toroczkai László vezette Mi Hazánk nagykanizsai alapszervezete. Egyúttal tömeges kilépések is történtek a pártból – írja a Magyar Hang

Mint a Facebookon írják, a Zala megyei nagyváros Mi Hazánk-tagjai azért döntöttek így, mert a párt beilleszkedik a jelenlegi politikai rendszerbe és láthatóan nem is törekszik annak alapvető megváltoztatására. – Ebben a struktúrában nem látjuk a nemzet megmentésének lehetőségét – közölték. A nagykanizsai volt tagok szerint a párt közelmúltbeli tisztújítása, és a működése eltért az alulról építkező demokratikus alapelvektől.

A nagykanizsai szervezet önfeloszlatása nem csak amiatt jelent érvágást a Mi Hazánknak, mert egy megyei jogú város alapszervezetéről van szó, hanem mert a most kilépett helyi elnök, Angyalosi Sándor tehetős gyártulajdonos, aki anyagilag is segítette a pártot. Angyalosi tavasszal egy olyan akcióhoz biztosította a feltételeket, amelynek alkalmával 8000 darab szövetzászlót osztottak ki országszerte – írja a lap.

 

Legnépszerűbb cikkeink