Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Önkormányzatok a NER szorításában

Létrehozva:

Fotó: Pozsonyi Roland / Pesti Hírlap

Ezzel a címmel tartotta meg első 2021-es online konferenciáját a Republikon Intézet, ahol az ellenzéki önkormányzatok vezetői közül többek közt Karácsony Gergely (Budapest), Márki-Zay Péter (Hódmezővásárhely), Nyirati Klára (Baja), és Nemény András (Szombathely) vettek részt.

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitóbeszédében kijelentette, hogy 2010 óta az önkormányzatiság felszámolása zajlik Magyarországon, amit az ellenzéki vezetésű városok polgármesterei azzal egészítettek ki, hogy ez a folyamat jelentősen felgyorsult a 2019-es önkormányzati választások ellenzéki sikerének hatására. Abban is egyetértettek a városvezetők, hogy

a kormány elvonásai nem csak a vezetőket és a hivatali dolgozókat érinti hátrányosan, hanem a civil lakosságot is,

akik fontos szolgáltatásoktól eshetnek el az elvonások következtében elkerülhetetlenné váló megszorítások miatt.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere leszögezte: a magyar állam frontvonalában állnak az önkormányzatok, mert a helyi problémákat csak helyi szinten lehet gyorsan és megfelelően kezelni. A városvezetők egyetértettek abban is, hogy ez a járványhelyzet hatására még inkább szembetűnő lett, ugyanis az önkormányzatok sokszor állami feladatokat ellátva segítették az adott település lakóit. Budapest főpolgármestere szerint abszurd helyzet, hogy egy világjárvány és -válság közepén az önkormányzatoknak többet kell befizetnie, mint korábban bármikor. Azonban a városvezetők azt is jelezték: rengeteg cég felajánlotta számukra a kiesett iparűzési adó befizetését. 

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester szerint az önkormányzatiságot meg kell védeni, és a 2022-es választásokra készülve ezt a szándékot hangsúlyosan ki kell nyilvánítani az ellenzéki pártoknak, azonban azzal is szembe kell nézni, hogy

az önkormányzatok eszközei és gazdasági szemlélete is rendkívül elmaradott

és ezt a jövőben mindenképp fejleszteni kell. Nemény András szombathelyi és Nyirati Klára bajai polgármester is hangsúlyozta, hogy személyes kapcsolatot kell kiépíteni a lakosokkal, és mindenkivel megértetni: az önkormányzatokat nem lehet politikai alapon más-más elbírálásban részesíteni. 

Cserdiné Németh Angéla, XV. kerületi polgármester szerint

hiányzik az önkormányzatok közötti, pártokon átívelő szolidaritás

és ugyan számos fideszes polgármester jelezte számukra, hogy nem ért egyet az ellenzéki önkormányzatok támogatásainak megvonásával, felszólalni már nem hajlandóak az ügyért. Márki-Zay Péter azt hangsúlyozta: sajnálja, hogy Szita Károly (a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere – a szerk.) sem szólalt fel a döntés ellen, pedig ennek az összefogásnak épp az önkormányzatok lobbierejét kéne képeznie. 

Karácsony Gergely főpolgármester a konferencia végén megjegyezte:

agyrém, hogy a magyar kormány még az oltási terv kapcsán is politikai logikát követ, és nem vonja be az önkormányzatokat.

Véleménye szerint ahhoz, hogy egy ilyen bonyolult logisztikai háttérrel bíró népegészségügyi program sikeres legyen az önkormányzatokra is nagy szükség lenne.

Legnépszerűbb cikkeink