Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Védelem alá került a Wichmann-kocsma

Létrehozva:

Wichmann Tamás világbajnok, olimpiai ezüstérmes kenus Budapesti sörözője előtt 2017. november 7-én Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Már biztos: nem bontják a Wichmannt.

Visszavonták a Wichmann-kocsmára kiadott bontási és építési engedélyt, egy évre, ideiglenesen pedig műemléki védelem alá helyezte azt Budapest Főváros Kormányhivatala – számolt be az erzsébetvárosi önkormányzat.

Mint lapunknak küldött tájékoztatójukban tudatták, a Kazinczy utca 55. szám alatti épületre kiadott bontási és építési engedély visszavonását, valamint az épület műemléki védelmét Erzsébetváros önkormányzata üdvözli. Remélik, hogy a Miniszterelnökség illetékes hivatala is hozzájárul ahhoz, hogy a Wichmann-kocsma mielőbb megkapja a végleges műemléki védelmet – írták.

A Wichmann lehetséges bontásával a 168 óra többször is foglalkozott, a lap talált személyi kapcsolatot Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a kultikus kocsma épületét megvásárló cég között. Mint megtudták, a Rum Garden Kft. egyik tulajdonosa, az FLLGroup Hungary Zrt., amelynek ügyvezetője – Kassai Szilvia – közösen tulajdonolta a BA-BRYES-KA Ingatlanfejlesztő Kft.-t Bártfai Bélával, az első Orbán-kormány államtitkárával, Mager volt férjével. (Válásukra abból lehet következtetni, hogy a miniszterasszony hivatalosan is elhagyta nevéből a Bártfait.) Bártfai azonban nem csak az ügyvezető személyén keresztül köthető a Kazinczy u. 55. új tulajdonosához. Bártfaiék kényszertörlés alatt álló családi cégének tulajdonosai az államtitkár lányai.

Mint a lap írta, soha nem látott egység mutatkozott kormány és ellenzék, jobb- és baloldal között: senki nem vállalta fel a bontás helyességét, senki nem vitatta, hogy a Wichmann épülete megőrzendő érték-e, a vita arról szólt, hogy a kormány vagy az önkormányzat, esetleg a jogszabályi környezet hiányossága az, ami miatt majdnem lerombolták ezt az apró épületet.

Legnépszerűbb cikkeink