Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Wachsler Tamás: „A hangsúly nem a veszteségen van”

Tálos Lőrinc

Létrehozva:

A Kossuth tér emlékműveiről és rekonstrukciójáról, valamint a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójára átadott Nemzeti Összetartozás Emlékhelyéről kérdeztük a Steindl Imre Program projektcégének vezérigazgatóját, Wachsler Tamást.

Mettől meddig tart a Kossuth tér, vagy másképpen: az ön hatásköre? Bele tudjuk rajzolni egy Budapest térképbe piros ceruzával, hogy mely területeket érinti a Steindl Imre Program?
Hogy a Kossuth tér mekkora, azt tudjuk. A kiemelt nemzeti emlékhely pedig: a Kossuth tér, az alsó rakpartnak az Országgyűlés Hivatalának a vagyonkezelésében lévő része, a Vértanúk tere, az Összetartozás Emlékhelye az Alkotmány utcában, természetesen az Országház maga, a Kúria és a Földművelésügyi Minisztérium épülete, és ez majdnem pontosan lefedi a Steindl Imre Program részeként megvalósult vagy megvalósuló projektelemeket. Még három épület van, ami nem része a kiemelt nemzeti emlékhelynek, de a program részét képezte: a Kossuth Lajos térrel szomszédos épület, az úgynevezett Wellisch-ház, ahol a Miniszterelnökség bizonyos szervezeti egységei és az Igazságügyi Minisztérium található, a Tisza Lajos Irodaház – régen országgyűlési bérháznak hívták – a Balassi Bálint utcában, és végül a Szabad György Irodaház, amit az MTESZ-irodaház helyére építettünk. Ezen felül van szándék a Kossuth térre néző társasház-épületek homlokzati helyreállítására is.

A Kossuth tér rekonstrukciója egyszerre építészeti és emlékezetpolitikai kérdés. A hozzá kapcsolódó közéleti viták főleg az utóbbi mentén zajlanak. Ön rendszeresen hivatkozik arra, hogy az 1944 előtti állapotokat egy országgyűlési határozat írja elő, ami világos logikai keretet ad a tér rendbetételének, ugyanakkor számtalan olyan eleme van az új térnek, amelyek nem így néztek ki az említett dátum előtt, vagy ott sem voltak. Milyen esetekben köt az évszám és milyen esetekben kaptak szabad kezet?
A 2011-es országgyűlési határozat úgy szól, hogy a tér képzőművészeti arculatát kell helyreállítani. Ez a szobrokról szól. A tér építészeti megoldásaira vonatkozóan nem tartalmazott előírást. Nyilvánvaló volt, hogy a 2010-es években a 2010-es évek tájépítészeti formanyelvével operálva fogunk dolgozni. Úgy kell elképzelni, hogy miként nézne ki a tér, ha nem barmolták volna… hogy kell ezt szépen mondani? Mintha nem rombolták volna le, robbantották volna fel a Kossuth téri szobrokat 1945-ben és azután, hanem szépen, szervesen fejlődött volna a tér, mint az szerencsésebb országokban szokásos. Minden másban szabad kezet kaptunk.

Bohn Krisztina, a Bohn Mélyépítő Kft. ügyvezetője (b), Wachsler Tamás, a rekonstrukcióra létrehozott Steindl Imre Program vezetője (j) és Szalados László, a KÉSZ Építő Zrt. vezérigazgatója (k) sóderrel fedik az időkapszulát a felújítás alapkövének lerakásakor a budapesti Kossuth téren 2013. július 5-én / Fotó: Kovács Tamás/MTI

Nem csak szobrok esetében hivatkoznak az 1944 előtti állapotok helyreállítására. Vegyük a Kúria vagy Néprajzi Múzeum funkcióját, több, a térre néző épület homlokzatának, tetődíszeinek rekonstrukcióját. Miközben a Szabad György Irodaház – hiába 1928-as terv szerint épült – sosem állt ott, valójában új épület.
Az. Mi a probléma vele?

Ezek nem szobrok, hanem házak, amelyekkel kapcsolatban hol fontos az 1944 előtti állapot helyreállítása, hol meg nem. Tetszés szerint. Nem arról van szó, hogy „az 1944 előtti művészeti koncepció helyreállítása” mögé bújnak akkor, amikor emlékezetpolitikai kritikát kapnak – például, hogy miért kellett Károlyit Tiszára cserélni –, más esetben viszont rugalmasan kezelik ezt az előírást?
Ez szerintem nem így van. Még egyszer mondom: az országgyűlési rendelet a szobrok tekintetében kötötte a kezünket, a térépítészetről nem szólt. A Szabad György Irodaházról meg egyáltalán nem rendelkezett. Abban az esetben külön mérlegelés történt, amely úgy szólt, hogy volt egy tényleg végiggondolt építészeti elképzelés a térfalakra vonatkozóan, amit szépen, következetesen végig is vittek az egész téren. Ezt az elvet dobták ki, szerintem eléggé arrogáns módon az 1960-as évek végén, amikor odarittyentettek egy – fogalmazzunk úgy, hogy közvélekedés szerint oda nem illő – épületet. Tudom, hogy vannak olyan – leginkább belterjes építészeti körökben hangoztatott – vélemények, hogy a Pintér Béla-féle épület jó volt, ideillett, én történetesen nem osztom ezt. Vissza akartunk térni az eredeti, Hüttl-féle tervnek először csak a logikájához, aztán amikor kiderült, hogy szerkezeti okokból nem lehet, csak a logikájához visszatérni, akkor az eredeti, Hüttl-féle tervhez is. Ez történt, de ez nem a 2011-es országgyűlési határozatból következett.

Beszéljünk a tér felújításának emlékezetpolitikát érintő részéről! Állítana a 21. században szobrot Tisza Istvánnak?
Ezt nem az én tisztem eldönteni. Az én feladatomat az az országgyűlési határozat szabta meg, amelyből egyértelműen következett, hogy milyen szobrot kell állítani. Ugyanakkor, ha megnézzük Tisza István életművét, feltétlenül olyan szereplő, aki megérdemli, hogy szobra legyen Budapesten. Nekem ez a meggyőződésem.

Felmerült olyan koncepció, amely felülemelkedik a jobboldali-baloldali kultúrharcon, nem vagy-vagy módon közelíti meg a tér emlékezetpolitikai elemeit? Volt és jelenlegi Kossuth téri szobrokban kifejezve: állhatna egymás mellett Károlyi Mihály és Tisza István szobra?
Biztos van olyan világ, ahol lehet, de a beszélgetésünk kezd félrecsúszni. Emlékezetpolitikai kérdésekben nem velem kell beszélgetnie, hanem azzal, aki az emlékezetpolitikai döntéseket hozza. Hogy mely szobrokat kell elszállítani vagy felállítani, arról az Országgyűlés döntött. Az én felelősségem, hogy ez megfelelő minőségben legyen végrehajtva.

A Kossuth tér rekonstrukciójától elválaszthatatlan annak emlékezetpolitikai része. Az azzal kapcsolatos kritikák is főleg erről szólnak…
Bocsánat, visszatérve az előző kérdéshez: amit mondok, nem azt jelenti, hogy elhatárolódnék a döntéstől. A felállított szobrok mindegyike olyan tartalmi elemeket hordoz, amelyeket én nyugodt szívvel tudok vállalni, csak – hangsúlyozom – nem az én mérlegelésem alapján született meg az a döntés, amelyet követnem kell.

Szembesíteném azzal a többek által megfogalmazott kritikával, hogy az 1944‒45 előtti állapotok helyreállítása a Horthy-korszakot idézi, hiszen magába foglal két olyan, az 1930-as években emelt szobrot is, amelyek az ellenforradalmi rendszer politikai állásfoglalásai voltak. Az egyik a Tisza-szobor, a másik a Nemzeti Vértanúk emlékműve. Mi a véleménye erről?
Végrehajtom azt a feladatot, amelyet az országgyűlés határozata értelmében végre kell hajtanom. Amennyiben a személyes véleményem fontos: azonosulok vele, de a döntést nem az én személyes véleményem alapján hozzák.

Áder János köztársasági elnök (elöl b2), Orbán Viktor miniszterelnök (elöl j) és Kövér László, az Országgyűlés elnöke (elöl b3) a Kossuth tér megújítását célzó Steindl Imre Program vezetője, Wachsler Tamás (elöl b) társaságában az Összetartozás emlékhelyének átadásán a Kossuth téren az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén, 2020. augusztus 20-án. Az emlékhelyet az eredeti tervek szerint a trianoni békediktátum századik évfordulóján, június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását / Fotó: Mónus Márton/MTI

Amikor az 1945 előtti állapotok helyreállítására hivatkozik, akkor egyben elutasítja azt az 1945 utáni szemléletet, amely úgy tekintett nemcsak a két világháború közötti, de a századforduló historizáló építészetére is, mint egy letűnt, meghaladni kívánt kor szimbólumára, nemcsak a Kossuth téren, de a Várnegyedben is…
Az a kérdés, hogy miért kellett például lerombolni a Wellisch-háznak az ostromot egyébként túlélt tetejét?

Így is megfogalmazhatjuk. Nem érez hasonlóságot a között, ahogy az 1950-es években álltak a századforduló építészeti emlékeihez, és a között, ahogy a mostani politikusok állnak a Kádár-rendszerben épült, ámde korabeli nemzetközi trendekbe illeszthető, későmodern épületekhez? Mi a véleménye arról, hogy Dézsi Csaba András pont ugyanígy tekint a Győri Nemzeti Színházra?
Nézze, én Győrben nagyon régóta nem jártam. A Várnegyed rekonstrukciójáról szívesen olvasok az újságban, meg néha sétálok a várban, de ne várja tőlem, hogy ezekről nyilatkozzak. 

Akkor kérdezem, hogy általánosságban mi a véleménye arról, ahogy a politika bizonyos korok építészetéhez viszonyul. Ha arra hivatkozik, hogy 1945 után rosszul bántak a Kossuth térrel és ezt helyre kell hozni, akkor mi a véleménye a jelen hasonló jelenségeiről?
Én nem vitatom, hogy vannak olyan körök, ahol ezekről releváns beszélgetni, de most velem beszélget. Volt egy országgyűlési határozat, amit nem én hoztam. Emlékezetpolitikai döntéseket szintén nem én hozok, én azokat a magam szakmai becsülete alapján végrehajtom.

Abban azért van valamilyen emlékezetpolitikai koncepció, hogy a térről a képzőművészeti helyreállítás jegyében kikerülő szobrok a Fehér ház környékére, tehát a Kossuth térrel szomszédos, az Országgyűléshez funkciójában kötődő területre kerültek át, tehát bizonyos értelemben maradtak?
Három szobor amúgy nem ide került. A Forradalom lángját a Nagy Imre téren, a Duna túlpartján állítottuk fel, a Kisfaludi Strobl Zsigmond-féle Kossuth-emlékmű az Orczy-kertben, a Károlyi-szobor pedig Siófokon áll. A II. világháború utáni politikusok szobrai esetében van ilyen koncepció. Abban, hogy a kisgazda Kovács Béla és a szociáldemokrata Kéthly Anna jobboldali kormány idején felállított szobra a parasztpárti Bibó István szobra közelébe került, ahogy végül a kommunista Nagy Imre szobra is, van koncepció.

Térjünk rá a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyére. A rendszerváltás után számtalan Trianon-emlékmű nőtt ki a földből az országban, jelentős részük a békediktátum utáni irredenta politikai kampány formavilágából táplálkozott. Szándékos volt ezeknek a – Nagy-Magyarország-sziluett vagy a Trianon-gyászjelvény – kerülése?
Az emlékmű nevében benne a válasz. Az érvényben lévő országgyűlési döntések értelmében a hangsúly nem a veszteségen, hanem az összetartozáson van, eltérő üzeneteket pedig nem lehet ugyanazon a formanyelven hitelesen megjeleníteni.

Megint egy országgyűlési döntésre hivatkozik. Ebben sem kaptak szabad kezet?
A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy az emlékmű alapkoncepciója az én fejemből pattant ki, aztán elnyerte a szükséges magasabb szintű támogatást.

Legnépszerűbb cikkeink