Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Gulyás: Karácsonyék politikai alapon osztják az útfelújítási támogatást

Létrehozva:

Ezért a kormány ötmilliárdot ad „jó célokra”.

Ötmilliárd forintos forrást biztosít a kormány budapesti utak felújítására a jövő évi költségvetésben – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter, írja az MTI. Mint korábban megírtuk, a miniszter kérelem nélkül dönt az 5 milliárd forint elosztásáról, úgy, ahogy akar.

Az elmúlt években is hasonló mértékű összeget adott a kabinet erre a célra – mondta a miniszter, felidézve, hogy korábban a fővárosi Fidesz-frakció forrást kért a kormánytól ahhoz, hogy ne maradjon aszfaltozatlan út Budapesten.

A helyzet azóta romlott – folytatta -, hiszen az új fővárosi vezetőség „egyértelműen politikai alapon” osztja az útfelújításra rendelkezésre álló mintegy 25 milliárd forintnyi támogatást. Karácsony Gergelyék ugyanakkor azt mondták, korábban volt politikai alapú az  útfelújítási pénzek elosztása, most a szükség dönt egyedül.

Az utak felújításának esetében „a politikai hovatartozásnak (…) nem lehetne jelentősége” – szögezte le Gulyás Gergely, kijelentetve: ezért az ötmilliárdos forrást jövőre is jó célokra fogják felhasználni. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink