Archív cikkek
Fideszes polgármesterek bírálták a fővárosi útfelújítási döntéseket, a főváros tagadja, hogy részrehajló lenne
Négy fideszes fővárosi kerületi polgármester szerint Karácsony Gergely direkt a nem baloldali vezetésű kerületek útfelújításait húzta ki a listájáról. A főváros szerint viszont csak igazságosabban osztották el a pénzt, az utak állapotához mérten.
Karácsony Gergely főpolgármester politikai döntést hozott, amikor lenullázta négy, nem baloldali vezetésű kerület útfelújítási keretét – jelentette ki Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere kedden sajtótájékoztatón, Budapesten, amiről az MTI tudósított. Az erről szóló sajtótájékoztatót közösen tartotta a négy érintett önkormányzat vezetője, Borbély Lénárd mellett Kovács Péter, a XVI. kerület, Horváth Tamás, a XVII. kerület kormánypárti polgármestere és Bese Ferenc, a XXIII. kerület független vezetője.
Borbély Lénárd közölte: Karácsony Gergely a járvány nyomán kieső bevételekre hivatkozva egyszemélyi döntéssel módosította a főváros 2020 és 2023 közötti útfelújítási programját. Mindennek nyomán már kivitelezés előtt álló, a szükséges engedélyekkel rendelkező beruházások maradnak el a négy, nem baloldali vezetésű kerületben – tette hozzá.
Borbély Lénárd kérdésre válaszolva azt mondta: Tarlós István úgy adta át a fővárost, hogy megvolt a forrás a Lánchíd felújítására; nem érti, hogy hová lett a pénz.
Kovács Péter, arra a felvetésre, hogy mindeközben a Bajnai Gordon volt miniszterelnök XII. kerületi villájához vezető út megújul, úgy reagált: valószínűleg „a haverok hátsó szobákban, félhomályos világítás mellett összedugták a fejüket”.
Később a főváros közleményt adott ki az ügyben. „A korábbi városvezetés gyakorlatától eltérően szigorúan szakmai és nem politikai alapon született döntés a fővárosi útfelújításokról. Az így kialakult aránytalanságokat javítjuk most ki, függetlenül a kerületek politikai vezetésétől”, írják. Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes azt írja, korábban egyes fideszes kerületek ki tudták lobbizni, hogy az úthálózatuk több mint 20 százalékát is felújítsa a főváros, ehhez képest négy kerületben egy négyzetméter útfelújítás sem történt.
„Az előző ciklusban az útfelújítások többsége négy kormánypárti kerületben valósult meg, most sokkal igazságosabban és szakmai alapon döntünk. Számos kormánypárti polgármester vezette kerületben (V., X., XX., XXII.) több felújítást tervezünk, mint ami az előző ciklusban megvalósult.”
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben