Magyarország
Orbán nem veszi el az egészségügyet Káslertől
A miniszterelnök „sem kisebb, sem nagyobb kormányátalakításra” nem készül.
Ma a Fidesz-KDNP frakcióülésen – zárt ajtók mögött – a miniszterelnök egyértelművé tette, „sem kisebb, sem nagyobb” kormányátalakításra nem készül a következő időszakban. Ezt a tanácskozáson jelenlévő képviselők erősítették meg az atv.hu-nak. Több kormányzati szereplő is úgy értelmezte a szavait, hogy „kisebb” kormányátalakítás sem lesz, hogy
az egészségügyi államtitkárság is marad a Kásler Miklós vezette Emminél.
A múlt heti kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is azt mondta, nem tud kormányátalakítási tervekről.
Így úgy tűnik, Pintér Sándor belügyminiszter csak passzióból egyeztetett Póta Györggyel, a Magyar Házi Gyermekorvosok szövetségének elnökével nemrég.
Kásler Miklós esetében a miniszterelnök többször „történelmi érdemekről” beszélt a járvány kapcsán, így semmi ok az Emmi esetében sem a változtatásra – mondták egybehangzóan a képviselők. (Atv, PH)
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében