Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Megpróbált leszorítani az útról egy másik autóst: egy év múlva újra vezethet

Létrehozva:

Elvették a jogosítványát és pénzbüntetést kapott egy autós, aki megpróbált leszorítani egy másik járművet az útról. Az ítélet nem jogerős.

Közúti veszélyeztetés miatt nem jogerősen egy évre eltiltott a vezetéstől és pénzbüntetésre ítélt a Dunakeszi Járásbíróság hétfőn egy férfit, aki járművével

megpróbált leszorítani az útról egy másik autóst.

A Budapest Környéki Törvényszék közleményében azt írta: a vádlott május 27-én az M0-s autóúton a Megyeri híd irányából az M3-as autópálya felé tartott, amikor a fóti elágazásnál utolérte az előtte szabályosan közlekedő járművet.

Többször felvillantotta a távolsági fényszóróját, hogy a sértettet gyorsabb haladásra vagy lehúzódásra bírja. A másik autós azonban nem változtatott a sebességén és nem tért át a mellette lévő forgalmi sávba sem, ezért a vádlott a Fót irányába kanyarodó forgalmi sávba váltott, elhaladt a sértett mellett, majd szabálytalanul megelőzve visszatért elé, és erősen fékezett. Az ütközés elkerüléséhez a másik autó vezetője is fékezésre kényszerült.

A vádlott ezután újra áttért a külső forgalmi sávba, autóját folyamatosan a sértett autója felé kormányozta, hogy a szalagkorlát felé szorítsa. A bíróság szerint a vádlott azzal, hogy indokolatlanul erős fékezésre kényszerítette a másik autó sofőrjét, és szabálytalanul használt egy forgalmi sávot,

közvetlen veszélynek tette ki a sértettet.

A Dunakeszi Járásbíróság közúti veszélyeztetésben mondta ki bűnösnek a vádlottat,

325 000 forint pénzbüntetésre ítélte és egy évre eltiltotta járművezetéstől.

Az ítélet ellen a vádlott védője fellebbezett, ezért az nem jogerős. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink