Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

A fiatalok felé nyitna az m5 új csatornaigazgatója, aki unja már a tépelődő antihősöket

Létrehozva:

Szerinte a győzelmeinket kell ünnepelni: „végre méltó módon mutatná be a valódi hőseinket, a magyarság helytállását, a déli harangszó jelentőségét, Magyarország történelmi szerepét a kontinens és a keresztény hit védelmében”.

Július 1-jétől Bán János írót (írói nevén Bán Mórt), újságírót nevezték ki az állami tévé kulturális csatornája igazgatójának. Bánnal az Origo csinált interjút, arról beszélt, meg fog újulni a csatorna (az m5 2016-ban indult el), ki kell emelni az olvasás jelentőségét, és

„fontos lenne feltérképezni, hogy mit szeretnek, mit néznek, mit hallgatnak a fiatalabb korosztályok, hogy közelebb kerüljünk az ő igényeikhez.”

A Magyar Nemzetnek 2019 nyarán kulturális elképzeléseit világította meg a következőkben:

„Meggyőződésem, hogy egy folyamatosan bűntudatban tartott nép semmilyen jelenbeli, jövőbeli kihívásnak nem tud megfelelni, és kétségkívül bukásra van ítélve. Az is meggyőződésem, hogy minden nemzet  történetében akadnak dicsőséges és gyalázatos események. Velünk megpróbálták évtizedeken keresztül elfeledtetni, hogy a magyar história gyönyörű felemelő és példamutató hősök tetteiben is bővelkedik. Megpróbáltak lehetőleg mindent sötét színben feltüntetni, és

igyekeztek elhitetni velünk, hogy örök vesztesek, bűnösök bűnösei vagyunk. Ebből lett nagyon elegem.”

Valamint arról is beszélt, hogy a múlt heroikus-patetikus feldolgozását saját történelmi regényének megfilmezítésével képzeli el:

„Mi már sok-sok éve tervezünk egy akár televíziós feldolgozást az én Hunyadi-regénysorozatomból, Hunyadi János és Mátyás király életéről, akár több évadban elmesélve. Mélyen hiszünk abban, hogy egy látványos, nemzetközi színvonalú Hunyadi-széria a határainkon túl is sikeres lehet, és végre méltó módon mutatná be a valódi hőseinket, a magyarság helytállását, a déli harangszó jelentőségét, Magyarország történelmi szerepét a kontinens és a keresztény hit védelmében. Végre látnánk olyan magyar hősöket, akik hisznek magukban, akik nyavalygás és öntépelődés helyett cselekednek, akik követhető példaként állnak előttünk.

Annyira unom már az önsorsrontó, öngyűlölő, tépelődő antihősöket!”

(PH)

Legnépszerűbb cikkeink