Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Most már biztos: Debrecenbe költözik a Természettudományi Múzeum

Létrehozva:

A hírt Palkovics László miniszter jelentette be a város tízéves fejlesztési koncepciójáról tartott sajtótájékoztatón.

Elsőként a nagyvárosok közül Debrecen terveit fogadta el a kormány, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ezért is a jelenthette be a helyszínen a város és a kormány közötti megállapodást. Az MTI beszámolója szerint a fejlesztési terv részeként – számos más elem mellett –

Budapestről Debrecenbe költöztetik Természettudományi Múzeumot.

A hír január óta jár körbe a magyar sajtóban, a költözésről most először szólalt meg kormánytag.

A város tízéves fejlesztési terve alapján 2030-ig 600 milliárd forintot költenének. A távirati iroda tudósítása szerint Palkovics egyébként a helyi nemzetközi repülőtér bővítését, a várost elkerülő keleti körgyűrű folytatását és a Természettudományi Múzeum költöztetését emelte ki, valamint a már korábban bejelentett észak-nyugati ipari övezethez kapcsolódó több mint 130 milliárdos infrastruktúra és a 35 milliárdos oktatási fejlesztéseket. A programhoz a központi költségvetési források mellett városi pénzeket, kohéziós és piaci forrásokat is igénybe vesznek.

Papp László, Debrecen fideszes polgármestere szintén kiemelte az új Természettudományi Múzeumot, de beszélt egy komolyzenei hangversenyterem megépítéséről, új villamosvonal létrehozásáról és a Civaqua-programról, ami a Tisza vizét a Keleti-főcsatornán keresztül juttatja majd el a város területére.

Legnépszerűbb cikkeink