Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Gyula fideszes polgármestere jelentette fel Csóka-Szűcs Jánost rémhírterjesztés miatt

Létrehozva:

Csóka-Szűcs János

Kiderült, Görgényi Ernő fideszes gyulai polgármester jelentette fel az ellenzéki aktivistát, akit szerda hajnalban rendőrök vittel el az otthonából. Azóta az ügyészség kimondta, nem követett el rémhírterjesztést. 

Egy Facebook-posztra hivatkozva rémhírterjesztés vádjával vitték el a rendőrök otthonából Csóka-Szűcs Jánost, és most kiderült, a gyulai polgármester Görgényi Ernő jelentette fel – tudta meg a Magyar Narancs. A momentumos Csóka-Szűcs április 20-án a közösségi oldalán tényként írt arról, hogy a koronavírus miatt hány ágyat szabadítottak fel a kórházakban, majd hozzátette azt is, hogy ezek üresen állnak. A posztban az embereket arra biztatta, hogy autóikból dudálva tiltakozzanak a kórházkiürítés ellen.

Csóka-Szűcs a Pesti Hírlapnak adott interjújában is elmondta, hogy amikor meglátta a rendőröket, tudta, hogy politikai okból keresik, de a Magyar Narancs szerint arra nem gondolt, hogy egyenesen Gyula polgármestere volt a feljelentő.

Görgényi még a posztolás napján feljelentette a Momentum tagját, ezért kérdéses, hogy miért csak 23 nappal az után vonták őt kérdőre. A feljelentésbe a polgármester beleírta, hogy „felhívás valótlan tényeket tartalmazó híresztelést valósít meg. Ezért alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, illetve alkalmas a járvány elleni védekezés eredményességének akadályozására.”

Időközben az Ügyészség ejtette a vádakat, kiderült: Csóka-Szűcs János nem terjesztett rémhírt a posztjával.

Megkerestük Görgényi Ernőt, Gyula Polgármesterét, nyilatkozatát változtatás nélkül közüljük:

„Valójában haldokló betegek (…) hazaküldését jelenti” – ezt posztolta Csóka-Szűcs János április 20-án a gyulai kórház járványkórházzá alakításáról. Csóka-Szűcs János a Magyarországot minden lehetséges fórumon feljelentő Momentum helyi politikusa. Rengeteg kétségbeesett gyulai ember keresett meg április 20-án azzal a kérdéssel, hogy igaz-e, hogy a gyulai kórházból haldokló betegeket küldtek haza? Több megkeresésből kiderült, hogy ez a lakossági aggodalom Csóka-Szűcs János azon posztján alapul, melyben azt állította, hogy a kórházi ágyak felszabadítása „valójában haldokló betegek, magatehetetlen idősek és rehabilitációra szoruló sérültek hazaküldését jelenti”. Mivel ez nyilvánvaló hazugság, amely az emberek nagyobb csoportjában nyugtalanság keltésére alkalmas, kéréssel – nem pedig feljelentéssel, ahogyan az a médiában megjelent – fordultam a gyulai rendőrséghez annak érdekében, hogy vizsgálják meg az ügyet. Az ügy lezárult, a továbbiakban nem kívánok foglalkozni vele.

Legnépszerűbb cikkeink