Archív cikkek
Már javában zajlanak a matekérettségik
A hétfői naphoz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel.
Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerin matematikából középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart.
A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják. A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni.
Halmazok, felszínszámítás, gráfok és függvények – az Eduline információi szerint ilyen feladatok is voltak a középszintű érettségi első részében.
A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.
A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Az írásbeli két részből áll, és a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják. Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatból áll. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.
Vizsgázónként megengedett segédeszköz – közép- és emelt szinten is – a függvénytáblázat – egyidejűleg akár többféle is -, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, amiről a diákok gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a diákok a vizsga során egymás között nem cserélhetik. Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik. A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Magyarország2024.07.25. 1:28
A Volánbusz teljesen beolvad a MÁV-Start-ba