Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Egy hatodik idősotthonban is megfertőződtek lakók és dolgozók

Létrehozva:

Ezúttal az Olajág Otthonok egyik Zuglóban található intézményében fertőződött meg koronavírussal öt lakó, valamint az otthon két munkatársának is pozitív lett a tesztje. Az országban már hat érintett idősotthonról is tudunk. 

A két munkatárs, akik szintén megfertőződtek, az elmúlt 10-14 napban már nem dolgoztak az intézményben, így Szirmai Viktor főigazgató még csak találgatni sem szeretne, hogyan jutott be a vírus az intézménybe – írja 444.hu.
Az Olajág Otthonok üzemeltetője az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség.

Azokon a további lakókon, akik a fertőzöttek környezetében tartózkodtak, elvégezték a tesztet, ami minden esetben negatív lett. Továbbá a dolgozókon és a munkatársakon folyamatosan végeznek szűrővizsgálatokat. A főigazgató elmondása szerint az idősotthon működése „mindenben megfelel a jogszabályok és a különleges körülmények által megkövetelt rendkívüli feltételeknek”.

Ez már a hatodik fertőzéstől érintett idősotthon a nagymágocsi Kastélyotthon, az érdi Szent József Otthon, a Pesti úti idősotthon, egy borsodnádasdi otthon és a Rózsa utcai idősek otthona után.

Korábbi cikkeink a témában:

Gócpontokká válhatnak az idősotthonok

Nem talált problémát az állam a fővárosi idősotthonokban

Több mint százan fertőződhettek meg a Pesti úti idősotthonban

Újabb fertőzött idősotthont találtak, miután a kórházból teszt nélkül küldték vissza a lakókat

A koronavírus tombol a vidéki idősotthonban is

Karácsony Gergely szerint nem volt baj az idősotthonokkal, de a jegyzőkönyvek nem erről tanúskodnak

Zacher Gábor: Pont fordítva kéne kezelni az idősotthonokban kialakult gócpontokat

 

Legnépszerűbb cikkeink