Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Brutális a járványhelyzet az USA-ban, Dél-Koreában már választásra készülnek

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

Több országban gondot okoz a kijárási korlátozások fenntartása, Dél-Koreában viszont választani fognak.

Egyesült Államok

A legtöbb regisztrált fertőzött jelenleg az Egyesült Államokban van: 465 750, ami 33 618-cal több, mint csütörtökön. A gyógyultak száma 25 960, a halálos áldozatoké 16 684. A helyzet továbbra is New Yorkban a legsúlyosabb. Andrew Cuomo, az állam kormányzója csütörtökön azt mondta, ez a járvány már jóval több áldozatot követelt, mint a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrormerényletek. Sajtóinformációk szerint Donald Trump amerikai elnök újabb munkacsoportot kíván létrehozni, amely kizárólag a járvány okozta gazdasági visszaeséssel foglalkozik majd.

New Jersey után Chicagóban is megteltek a halottasházak. A városban beszereztek 14 hűtőtrélert, amelyet a kórházak mellé állítanak be, és átalakítottak egy óriási, hűtött raktárt halottasházzá, ahol egyszerre kétezer holttestet tudnak elhelyezni.

Eközben mintegy 450 fogoly és börtönőr koronavírus-fertőzöttségét állapították meg Chicago legnagyobb börtönében – közölte csütörtökön a megyei büntetés-végrehajtási hatóság, a világjárványt okozó Covid-19 betegség egyik legnagyobb egyesült államokbeli gócáról adva számot. A chicagói helyzet a hét elején került az országos figyelem középpontjába, miután a foglyok saját készítésű jelekkel kértek segítséget celláik utcára néző ablakaiból.

Olaszország

Nem enyhülnek az új koronavírus-járvány miatti óvintézkedések közvetlenül a húsvéti ünnepek után sem a pénteki olasz sajtó szerint, amely a kormány bejelentését megelőzve úgy értesült, hogy legfeljebb a könyvesboltokat és a mezőgazdasági gépgyártást indítanák újra, a kijárási tilalmat pedig meghosszabbítják a sajtó szerint.

A Corriere della Sera, a legnagyobb olasz napilap címoldala szerint Olaszország május 3-ig továbbra is „zárva tart”, a baloldali La Repubblica azt írta, május 4-től indulhat a korlátozások részleges feloldása. A Libero jobboldali ellenzéki újság megjegyezte, hogy az olaszok türelme elfogyott, „az emberek lázadnak, és ki akarnak menni otthonról”.

„Ne mozduljatok, ne ügyeskedjetek a korlátozások alóli kibújással!” – figyelmeztette a fővárosiakat Virginia Raggi főpolgármester. Az adatok szerint, a nappal gyakoribb ellenőrzések miatt a késő esti órákban nő az utcákon a mozgás, amikor az egész nap otthon tartózkodó olaszok megpróbálnak egy kicsit kiszökni levegőzni.

A csütörtök este közölt adatok azt mutatják, hogy a járványgörbe még mindig stabil, a diagnosztizált fertőzöttek száma a két nappal ezelőtti 880-ról ismét 1600 fölé ugrott. A halottak száma napról napra még mindig hatszázzal többel emelkedik. Olaszországban már több mint 18 ezren veszítették életüket, köztük 105 orvos és 28 ápoló. A tízmilliós Lombardiában több mint tízezer járványbeteg halt meg február 20. óta.

Spanyolország

Spanyolországban 605-en veszítették életüket az új típusú koronavírus-fertőzés következtében egy nap alatt, ezzel hetek óta nem látott alacsony szintre csökkent a napi halálozások száma – derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium pénteki jelentéséből. A szaktárca adatai szerint utoljára március 24-én volt ennél kevesebb napi áldozata a SARS-CoV-2 vírusnak, akkor 514-en hunytak el.

Az elmúlt 24 órában 4576 pozitív tesztet jelentettek a csütörtöki 5756 és a szerdai 6180 után. Koronavírussal eddig 157 022-en fertőződtek meg. A napi gyógyult esetek száma 3503. Csütörtökön 4144, szerdán 4813 pácienst nyilvánítottak egészségesnek vizsgálati eredményeik alapján az orvosok. Összesen 55 668-an győzték le a kórt.

Spanyolországban március közepe óta szigorú lakhelyelhagyási korlátozásokkal, oktatási intézmények és egyebek mellett üzletek, éttermek bezárásával járó szükségállapot van érvényben, amelyet a törvényhozás csütörtökön hosszabbított meg április 25-ig.

Dél-Korea

Az ott már lecsengőben lévő koronavírus-járvány közepette, szigorú egészségügyi előírások mellett tartanak pénteken előzetes parlamenti választást Dél-Koreában. (Az USA-ban ugyanaznap regisztrálták az első beteget, mint itt.) A dél-koreai választási bizottság közölte: előzetes parlamenti választást tartanak, ezért pénteken és szombaton reggel hattól este hatig 3508 szavazóhelyiséget tartanak nyitva. A parlamenti választások eredeti időpontja április 15., a hatóságok azt remélik, hogy a mostani előzetes voksolással megelőzhetik a tumultust öt nap múlva. A szavazófülkékbe csak gumikesztyűben, kézfej-fertőtlenítés után mehetnek be, és megmérik előtte a testhőmérsékletüket is.

Dél-Koreában lecseng a járvány, pénteken mindössze 27 új fertőzöttet jelentettek. Ez az első alkalom 50 nap alatt, hogy az új fertőzöttek száma 30 alatt maradt. Az új esetek közül 5 bizonyítottan külföldről hozta be a kórt. Négy új haláleset is történt. Az országban 10 450 fertőzöttet regisztráltak a járvány kitörése óta, a halottak száma pedig 208.

Kambodzsa

A kambodzsai parlament pénteken megszavazta a koronavírus-járvány miatti szükségállapot bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot. Az új rendelkezések lehetővé teszik, hogy a Hun Sen miniszterelnök vezette kormány szigorúbb ellenőrzést gyakoroljon a média fölött, beleértve az online médiát is, és a pánikkeltőnek vagy a nemzetbiztonságra veszélyesnek ítélt hírek terjesztését szankcionálja. Csin Malin igazságügyi minisztériumi szóvivő azt mondta, mindez a közrend védelmét szolgálja, és más demokratikus országokban is elfogadtak hasonló rendelkezéseket. Kambodzsában pénteken újabb fertőzöttet regisztráltak, a számuk ezzel elérte a 119-et. A minap a helyi média arról adott hírt, hogy elhalasztják a 13-án kezdődő khmer újévi ünnepségeket is.

Indonézia

Megszigorították a járványellenes intézkedéseket Indonézia fővárosában, Jakartában. Az új, elsősorban a munkavégzést és utazást érintő rendelkezések két hétig lesznek érvényben, Anis Baswedan jakartai polgármester pedig azt kérte a lakosoktól, ha tehetik, maradjanak otthon. A rendelet megszegőire akár 100 millió rúpiás bírságot is kiszabhatnak (körülbelül 2 millió forint). Jakartában a múlt hónapban lépett életbe a szükségállapot. Indonéziában eddig 280-an haltak bele a Covid-19 betegségbe, a legtöbben, 40-en csütörtökön. A halálos áldozatok, valamint a regisztrált fertőzöttek több mint felét Jakartából jelentették. Az országban 3293 igazolt fertőzött van.

Japán

Több prefektus bírálta Japánban a Sindzó Abe miniszterelnök vezette kormányt, mert szerintük túl lassan hozza meg a járványügyi korlátozásokat. Tokió polgármestere, Koike Jurikó felszólította a kormányt, rendelje el a nem létfontosságú boltok bezárását, noha korábban még beleegyezett abba, hogy ezzel – gazdasági megfontolásokból – két hetet várjanak. A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb összesítése szerint Japánban 5530 fertőzött van, 990 ember halt bele a betegségbe, és 685-en gyógyultak meg. A fővárosban, Tokióban a legsúlyosabb a helyzet, 189 új fertőzést jelentettek pénteken, harmadik napja dől a napi esetek emelkedésének rekordja. Összesen a fertőzöttek száma meghaladja az 1700-at.

Malajzia

Malajzia péntektől újabb két hétre meghosszabbította a kijárásra és az utazásra vonatkozó, március 18-án hozott korlátozásokat. Délkelet-Ázsiában onnan jelentették a legtöbb fertőzöttet, ez a szám jelenleg meghaladja a 4220-at, a pénteken regisztrált 118 új esettel együtt. Eddig 67 ember halt bele a betegségbe, 1608-an gyógyultak ki belőle. A halálozási ráta Malajziában az Egészségügyi Világszervezet szerint 1,6 százalékos, jóval az 5,8 százalékos világátlag alatt van. Muhyiddin Yassin miniszterelnök televíziós beszédében azt mondta, akár hónapokba is telhet, mire az országból eltűnik a vírus.

Oroszország

Miközben ismét rekordmértékben, csaknem 1800 fővel nőtt a bizonyított koronavírus-fertőzöttek száma Oroszországban, Vlagyimir Putyin elnök pénteken a járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások szigorúbb betartatására utasította a belügyminisztériumot és a nemzeti gárdát.

A Kreml honlapján közzétett rendelet értelmében a hatóságoknak pótlólagos intézkedéseket kell tenniük a jogrend és a közbiztonság szavatolása érdekében a vírus terjedése elleni harcban részt vállaló intézményekben és a velük szomszédos területeken. Az utasítás végrehajtásáról április 15-én jelentést kell tenniük, majd naponta kell beszámolniuk a helyzetről. A járvány Oroszország 85 régiójából péntekre immár 82-t ért el. A gyógyultak száma 97-tel 795-re, a halottaké pedig 18-cal 94-re nőtt.

Ukrajna

Ukrajnában péntekre, egy nap alatt 12 új esettel, 69-re nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 311-gyel 2203-ra, ami mind a fertőzöttek, mind az áldozatok számának tekintetében az eddigi legmagasabb napi növekedés – közölte az egészségügyi minisztérium.

Arszen Avakov belügyminiszter Facebook-bejegyzésében elismerte, még nem tudja, mikor oldhatók fel a korlátozások Ukrajnában, csak remélni meri, hogy májusban enyhíthetők, és talán nyárra visszatérhet az ország, a gazdasági élet a normális kerékvágásba. Dmitro Kuleba külügyminiszter pénteki online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy jelen állás szerint több mint 8800 ukrán kéri hazavitelét külföldről. További mintegy 6230 ukrán állampolgár viszont kész arra, hogy külföldön várja meg az ukrajnai karantén feloldását.

Legnépszerűbb cikkeink