Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Ezeknek a gyerekeknek a jövőképét vették el

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

Fotó: Bielik István / Pesti Hírlap

Jónás Tímea a tuzséri cigánysorról indult, többszörös hátrányból, szegregált iskolából – szakápoló lett, folyamatosan képezi magát. Szakmájában elismerést vívott ki, jó példát mutatva a romáknak, és emellett mindig büszkén vállalta származását.

Mi a titka a kitörésnek, kell-e egy ilyen titok, illetve mennyire nehéz kitörni a cigánysorból?

– Nagyon sokszor megkapom ezt a kérdést, hogy mi a titka annak, hogy valaki, aki nagyon mélyről indult, ki tudjon törni abból a közegből? Azt gondolom, kitartás, szorgalom, az állandó küzdés, a kisebbségi érzés leküzdése, amit ott az emberbe plántálnak. Amikor azt érzed, hogy nem lehetsz több. Mert cigány vagy és nem vagy arra képes, hogy esetleg te is lehetsz, válhatsz valakivé. És nyilván szerencse is kell hozzá, és egy támogató közeg, elsősorban a család. Kell hozzá egy pedagógus, aki azt mondja, hogy érdemes rád figyelni. A mindenki számára elérhető megfelelő oktatás hiányában szerintem nincs esély.

Ez a beleplántált kisebbségrendű érzés honnan érkezik leginkább?

– Amikor romatelepen éltem, a többi roma osztálytársammal együtt automatikusan mentünk reggel iskolába. Mindig csak roma gyerekek voltak abban az osztályteremben, ahová jártam. Egy idő után valamiféle hiányérzetem volt. Miért nincsenek itt más gyerekek? Amikor megérzed, hogy kicsit többre vagy képes, akkor még többet szeretnél a tortából. A világ kinyílik. A világ tele van csodás dolgokkal és én szeretnék részesülni belőle. Szeretnék nem csak roma gyerekeket látni. Szeretnék közöttük lenni. Szeretném megismerni az ő világukat. Én egy sivár telepen éltem, ahol egy romboló képet láttam magam előtt, és nem láttam ott esélyt. A szüleim mindent megtettek azért, hogy mi ki tudjunk kerülni onnan. A mai napig bennem lévő küzdés segít abban, hogy a kisebbségi érzést, amely a romatelepen a mindennapjainkat jellemezte, legyőzzem.

Fotó: Bielik István / Pesti Hírlap

Azt hiszem, mindez sikerült, hiszen az egyik legnagyobb elismerést jelentő díjat is megkapta…

– A 2016-os Aranypánt-díjat a mai napig nem dolgoztam fel. Nem tudtam vele mit kezdeni. Amikor megkaptam a diplomámat, akkor azt gondoltam, ezért az öt percért, amikor átvettem a dékántól, érdemes volt tanulni, küzdeni. De nagyon nehéz felhőtlenül megélni ezeket a dolgokat az eddigi életem ismeretében, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül ebben az országban.

Mi a helyzet most Tuzséron, ahhoz képest, ami akkor volt?

– Természetesen látogatom az otthon élőket. Nagyon sok karitatív munkát végzek teljesen önkéntesen, támogató szervezet nélkül. Mivel az ott élő embereknek nincs más lehetőségük, csak a közfoglalkoztatás, így egyre több a szegény, főleg a roma származásúak körében. Látogatom őket, előadásokat szoktam tartani. Nagyon szeretném, ha egyre többen kerülnének ki a romatelepről. Eljutnának a tanulás útjára, és piacképes szakmát szereznének. Nekünk nincs más eszközünk, nincs más fegyverünk, csak az oktatás, csak a tanulás. Én bízom abban, hogy ha legalább eggyel többen leszünk, akkor valami fejlődés elindulhat. Én ezt nem adnám fel.

Hogyan látja, az ön gyerekkorához képest változott-e valamennyit a helyzetük?

– Mai tudásom szerint nem jutottak el a romatelepről felsőoktatásba. Középiskoláról tudok, de egyetlen ember vagyok a mai napig, aki diplomát szerzett.

Fotó: Bielik István / Pesti Hírlap

Ha azt mondjuk, hogy szegregált oktatás, arra gondol az ember, hogy külön tanítják őket. De hogy milyen minőségű a szegregált oktatás, erről magának vannak azért emlékei. Milyen minőségű képzést jelentett ez?

– Amikor azt mondtam, hogy lexikálisan le voltam maradva, akkor képzeljük azt el, hogy annyira szegényes volt a szókincsem, hogy még beszélni sem nagyon tudtam. Nem tudtam magam megfelelően kifejezni. A szegregált oktatásban jóval alacsonyabb szintű oktatás folyik, mint az integrált oktatásban. Az integrált oktatásnak van egy „óvó, védő” funkciója. Egyrészt megvéd minket a „kirekesztéstől”, a „diszkriminációtól”. A szegregált oktatásban csak cigány gyerekek voltak, minden gyerek más tanulmányi szinten állt, ezért nehéz volt egymáshoz felzárkóztatni őket. Én már tudtam olvasni, írni, számolni, míg a többiek még nem. Képzelje el, hogy nem húzhatok előre tanulásban, mert a többiek még le vannak maradva tőlem. Amikor integrált oktatásba kerültem át, fordult a kocka.

Mennyit változott a szegregáltság foka?

– Most már kétfajta oktatást látok. Egyrészt látom, azért, hogy a jó képességű gyerekek ne maradjanak le, ezért elviszik őket más településekre. Akkor a helyi iskolákban nem maradnak mások, csak a roma származású gyerekek. Erre nem mondjuk azt, hogy elkülönítés. Hiszen csak ők csoportosulnak. Akkor beszélünk szegregációról, amikor valóban valamitől megfosztva vannak, lásd Gyöngyöspata esete, vagy éppen az én esetem. A szegregáció ma is létező jelenség, kormányok jönnek, kormányok mennek, de ez a mai napig komoly problémát jelent. A XXI. században élünk, könyörgöm, ennek már nem így kellene lennie!

A gyöngyöspatai kérdésről, meg az, hogy ez politikai kérdéssé vált, mit gondol? Valóban egyet lehet érteni azzal, hogy nem a pénz kifizetése lenne a jó, hanem oktatás nyújtása, vagy pedig nem? Mit kell gondolni erről?

– Jogszabályok alapján működünk. Törvények vannak felettünk. A törvényeket mindenkinek be kell tartania. Teljesen mindegy, hogy melyik kormány kormányoz. Hogy miért fizetnék ki ezt a kártérítést, amikor ezek az emberek nem dolgoztak meg érte? Ez nem egy munkabér, ez bírósági döntés alapján megítélt kártérítés, miszerint ezek a gyerekek, családok elszenvedtek a 2003-as évektől egyfajta, bizonyítottan elkülönítést, és nem csak szegregálva voltak az oktatásban. Gyakorlatilag a minőségi oktatástól lettek megfosztva – és láttam ezzel kapcsolatban videófelvételeket –, ezek a gyerekek olyan dolgokban nem vehettek részt egyébként, amiben a többségi társadalom gyerekei részt vettek. Ezeknek a gyerekeknek a jövőképét vették el. Akik azóta felnőttek, nem kapták meg a lehetőséget arra, hogy megvalósítsák az álmaikat. Ezek az emberek felnőttek, anyák lettek, és ezeknek az embereknek szeretnének nyelvoktatást, számítógép-használatot oktatni? Kérdezem én, ezt miért nem tettük meg eddig? Nemrég jártam Gyöngyöspatán, találkoztam roma származású gyerekekkel, leültünk velük beszélgetni. Alapvető dolgokat nem tudnak a gyerekek, nemhogy jövőképük legyen.

Fotó: Bielik István / Pesti Hírlap

Lehet erre úgy reagálnia valakinek, hogy összeszorítja a fogát és küzdeni fog, mint maga, vagy pedig úgy, hogy elenged, hiszen úgysem lesz belőle semmi?

– Szorítsa össze mindenki a fogát és küzdjön mindenki. Ne higgyük már el azt, hogy mi kevesebbet érünk. Tolni kell a gyerekeket előre. Azzal is tisztában vagyok, hogy sokat kell tennünk. Nagyon nagy az adósságunk a társadalom felé, habár azt gondolom, hogy bizonyítottunk már, de úgy néz ki, nem eleget. Most sajnos azt érzem, hogy céltáblák lettünk, egyre jobban feszülünk neki egymásnak, a többségi társadalom a roma társadalommal. Ennek negatív hozadéka is lehet, a harag haragot szül. Sokkal fontosabb lenne, ha végre békében tudnánk élni egymás mellett. Valóban nagyon sokat kell még tennünk. De ha ezt a fajta negatív képet fogják felállítani rólunk, akkor azt gondolom, hogy tíz, húsz, de még ötven év múlva sem lesz változás.

Nyilván nincs ilyen, hogy a nem roma magyar társadalom egységes, de most tételezzük fel. Mit kérne tőlük, mire figyeljenek?

– A médiának nagyon nagy felelőssége van, nagyon fontos lenne, hogy sok pozitív példát mutassanak be. Ne csak mindig olyan képeket mutassunk a roma emberekről, hogy a putriban élnek, rendezetlen a környezetük.
A többségi társadalomban most már nagyon sokan vannak, akik abszolút elfogadók a romákkal szemben. Jó lenne még több pozitív példa a hétköznapokból, egyszerű munkásemberek bemutatása, akik becsületesen végzik a dolgukat, szépen nevelik gyermekeiket. Azt gondolom, meg kellene már végre békélni velünk. El kellene fogadni azt, hogy mi is itt élünk Magyarországon. Akkor is, ha azt érzem, hogy tehertétel vagyunk az ország számára. Én is elítélem azt, hogy ha nyilván roma származású emberről hallok olyan rendőrségi ügyet, amire nem vagyok büszke természetesen. De azt hiszem, hogy most már eljutottunk oda, hogy próbálunk beilleszkedni, felvenni a többségi társadalom ritmusát, mi is szeretnénk tanulni, persze, ha ezt hagyják. Viszont a szegregáció meg fogja akadályozni, hogy minél több roma értelmiségi kerüljön ki. Sőt! Azt gondolom, hogy a szakmáig nem fognak eljutni. Ha eltoljuk ezeket a gyerekeket, ha nem tudunk ezen változtatni, akkor minden marad a régiben.

Legnépszerűbb cikkeink