A magyar bajnok Ferencváros egy előselejtezőből érkező ellenféllel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája kvalifikációjának első fordulójában.
Hosszan tartó betegség után, 57 éves korában kedden elhunyt Winand Gábor zenész, énekes, tanár és zeneszerző – tudatta Facebook-oldalán a Budapest Jazz Club.
Magyarország és Portugália legjobbjai 1926. december 26-án Portóban találkoztak először. A mérkőzés döntetlennel ért véget, a Pesti Hírlap akkori száma pedig természetesen beszámolt róla.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija szerint abszurd, hogy bárki azt vizsgálja, van-e joghatósága a zsidó vallási bíróságnak.
A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés legújabb fejleményeiről is szó esett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Regionális önkormányzati munkacsoportjának ülésén.
Pigniczki Fanni karikával 10., labdával pedig 12. lett a selejtezőben a ritmikus gimnasztikázók Európa-bajnokságán, a bulgáriai Várnában. Ezzel az összetett versenyben a kilencedik helyen áll.
Három magyar versenyző, Gulyás Michelle, Guzi Blanka és Alekszejev Tamara is bejutott a szombati döntőbe a nők hagyományos versenyében.
Sűríti egyes járatait és mobil értékesítőhelyeket üzemeltet a labdarúgó Európa-bajnokság idején a Budapesti Közlekedési Központ, amely közleményben tudatta a változásokat.
Holender Filip és Varga Roland, kijelentette, hogy a csapat meglepetést szeretne okozni a csoportkörben.
A miniszterelnök szerint kevésbé törékeny gazdasághoz erős családokra van szükség, és azokat is meg kell erősíteni, akik a legkevesebbet keresik .