Nagyvilág
Mi a titka a nyuszik boldogságának?
Közeledik a húsvét, és még mindig nagyon gyakran előfordul, hogy a kisgyerekek ilyenkor élő nyuszit kapnak ajándékba. Szerkesztőségünk egyáltalán nem támogatja ezt a szokást, meggyőződésünk, hogy az állattartásnak felelős döntésen, és nem ünnepi ajándékozáson kell alapulnia, azonban, ha mégis így tesz valaki szert egy nyúlra, igyekszünk segíteni, hogy helyesen gondozza.
Nyulakat már nagyon régóta tartunk, de társállatként csak mostanában kezdenek igazán népszerűek lenni. Ahhoz, hogy jól érezzék magukat, érdemes megfogadni a néhány tanácsot.
Társas lények, de…
A nyulak ideális tartási körülmények között 12 évig is élhetnek. Egyedül sosem boldogok igazán, legalább egy ellentétes nemű társra van szükségük, és nagyon fontos, hogy mindketten ivartalanok legyenek. Ezzel nem csak a szaporulat kerülhető el, hanem sok ivarszervi megbetegedés is kivédhető.
A nyuszik összeszoktatása hosszabb folyamat, nem kerülhetnek azonnal közös helyre. Új nyúl érkezése esetén a jövevényt először minimum két hétig karanténban ajánlott tartani, ezzel elkerülhető egy már meglévő betegség átadása. Ilyenkor külön légtérben kell lakniuk, nem találkozhatnak. Csak akkor lehet elkezdeni fokozatos összeszoktatásukat, ha a karanténidőszak letelte után is egészségesnek bizonyult mindegyikőjük.
Tengerimalaccal vagy más állattal nem társíthatóak, mert összeverekedhetnek, és megbetegíthetik egymást. A nyulak zsákmányállatok, ezért különösen a ragadozóktól fontos távoltartani őket.
Az ideális lakhely
A nyulaknak hatalmas a mozgásigényük, ezért a legjobb, ha egy nagy karámban, külön szobában vagy nyúlbiztos lakásban élhetnek. Huzat ne érje őket, és legyen lehetőségük árnyékba vonulni a tűző nap elől.
Szükségük van bújó- és fekhelyekre, rágható játékokra és egy minirétre. Ez utóbbi lesz a WC-jük is. A minirét alapja egy nagy doboz vagy alomtálca, amiben néhány lépésnyi helye van a nyulaknak. Az aljába almot kell szórni, például pelletalmot, és erre sok-sok széna kerülhet. Így legelészés közben itt végzik el a dolgukat is. Ezzel a módszerrel teljesen szobatiszták lehetnek.
Természetesen a lakhelyükre még kerüljön itató is. Ebbe kapjanak minden nap friss vizet.
Óvatosan a friss fűvel!
A legfontosabb táplálék a nyulak számára a széna, hiszen fűevő állatok. Ebből korlátlan mennyiséget kell biztosítani nekik. Friss füvet is ehetnek, ha a gazdi tiszta, biztonságos helyről tud szedni, és eleinte apránként kínálja. A hirtelen sok friss fűtől hasmenésük lehet, felpuffadhatnak és el is pusztulhatnak. Kiegészítésként jó minőségű, minimum 20 százalék rosttartalmú pelletált tápra is szükségük van. Magvakat, gabonaféléket nem ehetnek, ezek tönkreteszik az emésztésüket és a fogaikat. Levélzöldeket, például petrezselymet, bazsalikomot, útifűlevelet, tyúkhúrt kaphatnak a zöldségek és gyümölcsök helyett.
Bundájuk rendszeres ápolást igényel, különösen vedlési időszakban javasolt gyakran fésülni vagy furminálni őket. Ilyenkor ajánlott több friss füvet vagy más levélzöldet adni nyulainknak, vagy ezek híján szőroldó pasztát, hogy a lenyelt szőr ne okozzon emésztési problémákat.
A nyusziknak több olyan betegsége is van, amik védőoltásokkal megelőzhetőek, ezeket egy egzotikus állatokra szakosodott állatorvos tudja beadni nekik. Más probléma esetén is hozzá lehet fordulni. Tünetrejtő állatok, így minden kicsi változás hátterében állhat betegség. A gubbasztás, étvágytalanság, bélsár változása, és a megváltozott viselkedés is betegségre utalhat.
(Cikkünk az Együtt a Kisállatokért Alapítvány és az Első Nyúlmentő Alapítvány segítségével készült.)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt