Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Megvan a bucsai vérengzés felelőse

Létrehozva:

FRISSEN ÁSOTT SÍROK BUCSÁBAN | FOTÓ: MAKSZIM MARUSENKO – NURPHOTO VIA AFP

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint olyan dolgokat műveltek az orosz megszállók, amiket a helyiek még a nácik idején se láttak.

→ A hétvégén az ukrán elnök is meglátogatta a bucsai vérengzés helyszínét, és könnyeit törölgetve nyilatkozott. „Nagyon nehéz megszólalni, sőt, tárgyalni az oroszokkal, amikor az ember szembesül ezzel a látvánnyal – idézte az Index az ukrán vezetőt. – Megkínzott, megfojtott, megcsonkított emberek holttestei hevernek az utcákon, pincékben. Ez már népirtás.” Ukrán sajtójelentések szerint a halottak között összekötözött kezű kisgyermekeket is találtak, sőt, az oroszok sok kutyát is agyonlőttek. Irpinyben és Dmitrijevkában is találtak kivégzett civileket, nem csak Bucsában. „Mint a náci háborús bűnösöket, úgy fogják felelősségre vonni az Ukrajnát megszálló oroszokat” – mondta Zelenszkij.

→ Irina Venediktova ukrán főügyész arról számolt be, hogy több mint hétezer bejelentést kaptak állítólagos orosz háborús bűncselekményekről; a legtöbb áldozat Borodjanka településen lehet.

→ Az ukrán elnök a vérengzéssel kapcsolatban egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, valamint Andrzej Duda lengyel elnökkel és Karl Nehammer osztrák kancellárral is – utóbbi a tervek szerint nemsokára Ukrajnába látogat. Zelenszkij üzent az újságíróknak is: „Teljes hozzáférést biztosítunk a riportereknek Bucsába és Ukrajna többi felszabadított városába. (…) A világnak látnia kell, mit művelt Oroszország.”

→ Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsában készül felszólalni a testület keddi ülésén. Azt szeretné elérni, hogy nemzetközi vizsgálat induljon a vérengzés ügyében. A bűncselekmények kivizsgálása érdekében egyebek között az Európai Unióval és a hágai Nemzetközi Büntetőbírósággal is együttműködnek az ukrán hatóságok.

→ Az Index azt írja, hogy az ukrán hírszerzés nagy valószínűséggel azonosította a vérengzés felelősét, annak az orosz egységnek a parancsnokát, amely korábban elfoglalta a kijevi agglomerációhoz tartozó települést. Eddig 410 meggyilkolt civil áldozatot találtak a várost visszafoglaló ukrán erők, akik azt ígérik, hogy „levadásszák” a bucsai mészárost. A települést az 51460-es kódszámot viselő orosz egység, a 64-es gépesített lövészzászlóalj foglalta el, amely a Távol-Keletről, Habarovszk térségéből érkezett; parancsnoka bizonyos Azatbek Omurbekov Aszanbekovics alezredes.

→ Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kijelentette, hogy a Bucsában történtek nyomán Washington fel fogja kérni az ENSZ Közgyűlését, hogy függessze fel Oroszország tagságát a világszervezet Emberi Jogi Tanácsában. Az ENSZ Közgyűlése ezt kétharmados többséggel teheti meg, ha egy tag ismételten, súlyos mértékben és rendszeresen megsérti az emberi jogokat.

→ Szergej Lavrov külügyminiszter az ukránok által megrendezett provokációnak nevezte a tömeggyilkosságot és Anatolij Antonov, a Washingtonba akkreditált orosz nagykövet is tagad. Szerinte az orosz csapatok már március 30-án kivonultak Bucsából, az ukránok azonban csak három nappal később adtak híreket erről a feltételezett mészárlásról. „Miért hallgattak napokon át? Most meg hirtelen szenzációhajhász felvételekkel álltak elő, hogy befeketítsék az orosz hadsereget. Határozottan kijelentem, hogy egyetlen civil sem szenvedett el kínzást, amikor a mi csapataink ellenőrizték Bucsát. Ellenkezőleg: 452 tonna humanitárius segélyt, élelmiszert adtunk a bucsaiaknak.”

→ John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője is egyértelműen az orosz csapatokat vádolta a vérengzés elkövetésével.

→ Az Egyesült Államok szerint Oroszország stratégiát váltva Kelet- és Dél-Ukrajnára összpontosítja katonai erőit – közölte Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó. Sullivan szerint az orosz katonai vezetés az eddigi katonai kudarcok tükrében átdolgozza célkitűzéseit. Moszkva aztán az új stratégia keretében elért minden taktikai sikerrel hadművelete előrehaladását propagálhatja és elbagatellizálhatja korábbi kudarcait.

→ Mihail Mizincev orosz vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányítási Központ vezetője ismételten fegyverletételre szólította Mariupol ukrán védőit. Mint mondta, az ukrán kormányerők és a külföldi zsoldosok biztonságosan elhagyhatják a várost kedden reggel a humanitárius folyosón keresztül. „Akik leteszik a fegyvert, megőrizhetik az életüket” – mondta. Irina Verescsuk ukrán kormányfőhelyettes este arról számolt be, hogy Mariupolból 3376 civilt sikerült kimenekíteni.

→ Orosz közlések szerint a kelet-ukrajnai Luhanszk régiójának 90 százaléka már ellenőrzésük alá került. A dél-ukrajnai Mikolajiv polgármestere hétfőn este arról számolt be, hogy a város elleni tüzérségi csapásban tízen vesztették életüket, köztük egy gyerek is volt, s negyvenhatan megsebesültek. Keddre virradóra az ukrán védelmi tárca arról számolt be, hogy az orosz csapatok további támadásokat terveznek a keleti Harkiv városa ellen. Az ukrán védelmi minisztérium szóvivője szerint a város elfoglalását tervezik. Hozzátette, hogy Ukrajna keleti részén más térségekben is erősítést kapnak az orosz csapatok.

→ Hírügynökségek felhívták a figyelmet arra, hogy a háborús felek közléseit nem lehetett független forrásból ellenőrizni.

 

MTI / Index / Telex / PH

Legnépszerűbb cikkeink