Nehéz napok

Három napja nem aludt egy fiatal kijevi nő és barátnője, mióta elhagyták otthonukat az orosz támadások kezdetén; kézen fogva kísérték be őket a barabási közösségi házban kialakított átmeneti fogadóközpont ágyára – olvasható Vámosi Ágoston a 168 Óra hetilapban megjelent írásában.

A barabási határátkelőtől egy nem túl messze kialakított átmeneti állomás egyike annak a kevés menedéknek a Beregben, ahol alvásra, étkezésre és tisztálkodásra lehetősége van a háború elől menekülőknek.

„Egyre többen érkeznek így” – mondja egy falusi önkéntes a nőkre pillantva, majd félrehívják, hogy a civilek adományait szortírozzák. Napok óta nem áll meg a munka.

Az ENSZ hétfői adatai szerint már több mint félmillió ember menekült el Ukrajnából Lengyelország, Románia, Moldova, valamint Magyarország irányába. A Belügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint több mint 85 ezer menekült érkezett Ukrajnából. Míg eleinte napi 20-20 ezeren, a negyedik napon már 25 ezren lépték át a határt.

Gábor Gizella öt gyerekével indult útnak a háború hírére, de férje és fia Beregszászon maradt, mert hadköteles korúak. „Még nem kaptak behívót, de alig hagyják el a házat, nehogy az utcán szedjék össze őket katonának. Irgalom!” – kesereg a családanya, aki sok más kárpátaljaihoz hasonlóan nem érzi magáénak a háborút, nem tudja elfogadni a magyarok besorozását.

A beregsurányi határátkelőn a legnagyobb az autós és gyalogos forgalom, míg Záhonynál inkább vasúton érkeznek. A menekültek tájékoztatása a határtól beljebb elmondottakhoz képest sokat javult, a menekültes státusz igényléséről, annak lehetőségeiről már képbe kerülhetnek a Magyar Vöröskereszt információs pontjánál.

Szabján Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési vezetője is meglepődött, de szemmel láthatóan megörült az általunk hozott hírnek, hogy ingyenes lett a vonatközlekedés a menekülőknek.

Elterjedt a hír, hogy a helyzetet kihasználó fuvarosok és taxisok súlyos összegekért viszik tovább az ukránokat Budapestre. A határ magyar oldalán az út mindkét oldalán több száz méteres kocsioszlop áll, de nagy a forgolódás: sok ukránt vár rokona vagy ismerőse, nekik nincs szükségük fuvarra. Számtalan a cseh, szlovák és német rendszám, de olasz, sőt portugál jelzést is találni a sorban. Sorra ölelkeznek össze családok, barátok.

Az önkéntes tábori konyhás férfi a bogrács mellett meglehetősen paprikás hangulatban volt: szerinte az állam messzemenően alulteljesít, minden feladat a szolgálatokra és a civilekre hárul.

„Ez a nagy csoport fehérorosz  fiatal maga szervezte a buszt, Varsóig mennek” – vezetett körbe a barabási ideiglenes menedéken Biri Sándorné alpolgármester. Míg beszélgetünk, folyamatosan csörög a telefonja, osztja ki a feladatokat. „Még azon nem gondolkodtam, mi lesz ezután, hogy ez meddig tarthat”- mondja őszintén. 

„Nekünk most az első, hogy segítséget, ételt, ágyat, vigasztalást adjunk” – mondta a feladataikról, majd minket kérdezett, hogy szerintünk meddig tart majd a válság. Kölcsönös tanácstalanságban némán néztünk egymásra, majd mind visszatértünk a munkánkhoz.

(A teljes írás a 168 óra hetilap frissen megjelent számában olvasható.)