Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Csollány Szilveszter lélegeztetőgépre került

Létrehozva:

Fotó: AFP / Damien Meyer

Koronavírus-fertőzés miatt került lélegeztetőgépre Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász – írta meg a Magyar Nemzet.

A sportoló korábban többször osztott meg oltásszkeptikus posztokat a közösségi oldalán.  

A lap egy interjú miatt kereste fel telefonon a sportolót november 23-án, aki egészségi állapotára hivatkozva egy hét türelmi időt kért. A Magyar Nemzet azt írja, Csollány a következő megkeresésre már csak sms-ben reagált, november 29-én azt üzente a lapnak, hogy továbbra sem tud nyilatkozni, mert kórházba került.

A későbbi megkeresésre már nem válaszolt a sportoló, hétfő délután pedig arról értesült a lap, hogy Csollány Szilveszter kórházba került súlyos állapota miatt. A Magyar Nemzet információi szerint a tornászt először Sopronban kezelték, majd Budapestre szállították.

Csollány Szilveszter korábban többször is oltásszkeptikus posztokat osztott meg a közösségi oldalán. Ezeken feltűnik többek között Gődény György is, akit szeptemberben ítéltek el rémhírterjesztés miatt. A megosztott posztok egy részében a koronavírus elleni vakcinák beadását emberkisérletnek titulálják, továbbá veszélyesnek bélyegzik az oltóanyagokat, a maszkhasználatot pedig feleslegesnek.

Az ügyben kerestük a Magyar Tornász Szövetséget is. Mint mondták, a sajtóban megjelent információnkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják.

A Csollány által is megosztott bejegyzések egy részét egyébként álhírnek jelzi a Facebook, Gődény György ellen pedig különleges jogrend idején elkövetett rémhírterjesztés miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség, mert tavaly novemberben olyan írást tett közzé, melynek tartalma alkalmas volt arra, hogy akadályozza a koronavírus elleni védekezés eredményességét. A vádirat lényege szerint Gődény tavaly november 25-én „A választás szabadsága” címmel egy írást jelentetett meg a saját internetes oldalán, ami felkerült a róla elnevezett egyéb közösségi média oldalára is. A cikkben értelmetlen intézkedésnek nevezte a nyugdíjasok számára biztosított vásárlási idősávot, a kormányzat intézkedéseit víruspropagandának titulálta, illetve az egész védekezést mesterségesen szított hisztériának nevezte.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink