Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A szervátültetetteknél jól halad az oltás

Létrehozva:

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

A szervátültetettek 95 százaléka túl van a második Covid-oltáson, 54 százalékuk pedig november közepéig már a harmadikat is felvette.

A Magyar Szervátültetettek Szövetségének online kérdőívét november közepén csaknem hétszáz dializált, szervre váró és szervátültetett töltötte ki, vagyis a mintegy 5200 magyarországi érintett közül minden kilencedik.

Ebből kiderül: 2021 januárjában a szervátültetettek 74, márciusában pedig már 94 százaléka regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra, szemben az országos 18, illetve 33 százalékkal. November közepére 95 százalékuk a második, 54 százalékuk a harmadik oltást is felvette.

A válaszadók 76 százalékánál a velük élő valamennyi 12 éven felüli családtag, míg további 19 százalékuknál majdnem minden családtag beoltatta magát. Ennek az úgynevezett fészekoltásnak esetükben a legyengített immunrendszer miatt különösen nagy jelentősége van.

Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvosigazgatója szerint az átoltottsági eredmény mögött az a járvány kitörése óta tartó folyamatos tájékoztatás állhat, amelyet a szövetség a szakma útmutatásával és segítségével végez. Eddig 23, a laikusok számára is könnyen érthető videoanyag, két kerekasztal-beszélgetés és három szakmai összefoglaló előadás készült, amelyek mindig a járvány aktuális helyzetéhez és a betegek által felvetett kérdésekhez igazodva adtak tanácsot, magyarázták el a teendőket a szövetség közösségi oldalain.

Grózli Csaba szerint a betegszervezetek kulcsszerepet játszhatnak közösségük felvilágosításában és védelmében, és erre a döntéshozóknak is érdemes volna odafigyelni.

A felmérésből az is kiderült, hogy az oltottak 58 százaléka nem említett mellékhatást, a többieknél múló izomfájdalom, fáradtság, hőemelkedés vagy fejfájás volt a leggyakoribb oltási reakció.

Kiderült az is, hogy a megkérdezettek 21 százaléka már átesett a fertőzésen, kétharmaduk még az oltás előtt. A megfertőzöttek harmada szorult kórházi kezelésre, de ebben nincs benn a száznál több elhunyt. A legyengített immunrendszer következtében egyeseknél még a harmadik oltás után sem alakult ki elegendő ellenanyag, ezért nekik további oltás felvétele, illetve az országos átoltottság növelése jelenthet védelmet.

Grózli Csaba szerint az adatokból világosan látszik, hogy a védőoltás a legtöbb esetben segít elkerülni még az immungyengített szervátültetettek esetében is a fertőzés súlyos, kórházi ápolást igénylő állapotát, zárt terekben történő maszkviseléssel kiegészítve. 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink