Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Benkő Tibor különös csatái: honnan jött a 163-as szám?

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Merész Márton

A honvédelmi miniszter az iraki háborút is a magyar sikerek közé számolta.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy keddi, Várpalotán tartott lakossági fórumon az MTI tudósítása szerint azt mondta, hogy „A történelem során a magyar nép 163 ütközetben, csatában, forradalomban volt érintett, ezek közül 90-et megnyert.

Lenthár Balázs történész megtalálta, hogy Benkő honnan vette a statisztikát: a „Magyarország háborúinak listája” című Wikipedia-oldalról. Wikipedia-oldalt forrásnak használni eleve nem szokás, pláne, hogy rögtön a címe alatt ez a  olvasható: „Ez a szócikk szaklektorálásra, tartalmi javításokra szorul. Ennek a szócikknek mind a tényszerűsége, mind a semlegessége vitatott.” – írja a 444.

Eleve zavaros, hogy miket is számolt össze a szócikk szerzője. A címében a háborúk listáját ígéri, de a szövegében már katonai konfliktusokról értekezik, ami egészen más kategória. Maga a lényeg, vagyis a táblázatos lista tartalmaz háborúkat, de egyes csatákat is, “sőt,, olykor egy háborúból önkényesen kiragadott összecsapást tüntet csak fel” – magyarázta Lenthár.

A kifejezetten félrevezető listában olyan is előfordul, hogy a szerző egy tételnek vesz több fegyveres konfliktust. Például a kalandozó hadjáratok névre hallgató rubrika vagy félszáz egymástól független hadi vállalkozást takar, ahogy az egy tömbként kezelt napóleoni háborúk is több háborúból tevődött össze.

Még zavarosabb, hogy az önkényesen 163 elemű felsorolásban Lenthár számítása szerint nagyjából 40 olyan konfliktus szerepel, közülük sok magyar győzelemként

amit részben, vagy teljes egészében önmagunk ellen vívtunk (trónviszályok, belháborúk, felkelések, etc.), és ezekben az esetekben a győzelemnek (gondoljunk például a Dózsa-féle ribillió szétkergetésére), hogy úgy mondjam, viszonylag alacsony a sportértéke – mondta Lenthár.

Valóban, magyar győzelemként könyvelte el a merész 

kreatív szerző például

A Benkő-féle 90 győzelem között ott szerepel a magyar néphadsereg emlékezetes csehszlovákiai diadala, amikor a Szovjetunió csatlósaként 1968-ben segítettek leverni a prágai tavaszt.

A 90 magyar győzelembe az iraki háborút is beleszámolták.

Legnépszerűbb cikkeink