Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

4,5 milliárd forintnyi vakcinát ajándékoztunk el

Létrehozva:

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Az oltóanyag majdnem fele ingyen került külföldre.

A gyűjtés szerint a Magyarországra érkezett közel 20 millió adag koronavírus elleni vakcina 7,5 százalékát, valamivel több, mint 1,5 millió adag oltást adott tovább külföldre a kormány, 40 százalékát adományként, azaz ingyen – derül ki a Népszava összesítéséből.

A továbbadott vakcinák értéke a hivatalos adatok alapján valamivel több mint 20 millió euró, azaz cirka 7 milliárd forint. Ebből 12,76 millió eurónyi, nagyjából 4,5 milliárd forintnyi volt ajándék. Az ajándék vakcinák kétharmada kínai Sinopharm volt, összesen 400 ezret ajándékozott el a kabinet. Ez azért is figyelemre méltó, mert a kínai szer volt a legdrágább, miközben több felmérés szerint is ez tűnik a legkevésbé hatékonynak.

A kormány már áprilisban bejelentette, május elején segít Csehországnak, 40 ezer Pfizer-vakcinát kölcsönadva az uniós rendelési állományból. Néhány nappal korábban Szlovéniának 300 ezer adag AstraZenecát kölcsönzött a kormány, mely már májusban megkezdte az adományozást. 6 ezer AstraZenecát adott Észak-Macedóniának a helyi határőrök beoltására, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy minél jobban tudják segíteni a migráció megállítását. A brit-svéd vakcina ajándékként is jól mutatott: amikor Szijjártó Péter külügyminiszter júniusban a Zöld-foki Köztársaságba utazott, 100 ezer Astra Zeneca oltást vitt ajándékba, segítendő a szigetország turizmusának talpra állítását.

Az igazi adakozás azonban júliussal kezdődött. Csehország két részletben 300 ezer adag Pfizer-vakcinát kapott kölcsönbe, balkáni vizitje során Szijjártó Péter 200-200 ezer Sinopharmot ajándékozott Bosznia-Hercegovinának és Montenegrónak – akkora idehaza már kiderült, hogy a kínai vakcina a többi oltóanyaghoz képest kevéssé hatékony bizonyos korosztályokban, így erős bizalmatlanság alakult ki vele szemben. Július végén a kormány 200 ezer adag AstraZenecát adott el Portugáliának beszerzési áron, 365 ezer euróért – ez volt az egyetlen alkalom, hogy a partnerfél fizetett a vakcináért. Augusztus 12-én aztán újabb 200 ezer vakcinától vált meg a kormány: a csehek 100 ezer adag Janssent kaptak kölcsönbe, míg Vietnám ugyanennyi Astra Zenecát kapott ajándékba. Május közepe, azaz alig több, mint három hónap alatt nyolc országnak, köztük három uniós tagállamnak tehát valamivel több, mint 1,5 millió darab, több, mint 20 millió euró – cirka 7 milliárd forint – értékű vakcinát adott át Magyarország, jórészt ingyen.

Legnépszerűbb cikkeink