Kiemelt hírek
Két arany- és egy bronzérem jött össze hétvégén a paralimpián
Remekül sikerült a magyarok számára a vasárnapi versenynap a tokiói paralimpián, melyen két arany- és egy bronzéremmel bővült az eddigi gyűjtemény.
A helyi idő szerint délutáni-esti programban elsőként Pálos Péter győzött az asztaliteniszezők S11-es kategóriájában úgy, hogy a döntőben kétszer is szetthátrányból egyenlítve 3-2-re verte az ausztrál Samuel Philip von Einemet. A BVSC-Zugló két nap múlva 36 éves játékosa a londoni paralimpián is győzött, öt éve, Rio de Janeiróban pedig bronzérmes volt.
„Magam sem tudom, hogyan nyertem. Az egész paralimpián rosszul játszottam, de valahogy mégis összejött. Még mindig nem fogtam fel, hogyan, de nagyon örülök, hogy ilyen kiélezett meccsen én voltam a jobb” – mondta a döntője után.
Már a korábbi mérkőzései után is többször úgy nyilatkozott, hogy nem elégedett a produkciójával, ugyanakkor hozzátette: amíg nyer, el tudja ezt fogadni.
A fináléban nyújtott teljesítménye se tetszett neki teljes mértékben, de mint mondta, ebbe már nem akar belekötni. Azt viszont elárulta, hogy mindegyik mérkőzésén volt olyan pillanat, amikor már úgy érezte, onnan már nem lehet visszakapaszkodni.
Nem sokkal később Illés Fanni érvényesítette a papírformát: a 2019-es év világbajnoka nagy fölénnyel nyerte meg a 100 méteres mellúszást az S4-es kategóriában.
„A selejtezőben nagyon megleptek a kínaiak, az egyikük hat másodperccel úszott jobbat az egyéni csúcsánál” – kezdte összegzését Illés Fanni, majd úgy folytatta, hogy a döntőben megpróbált olyan nyugodt maradni, amennyire csak lehet, és arra gondolni, hogy ez csak egy edzés vagy egy országos bajnokság.
Előtte nem tudott pihenni, ezért mire délután visszajöttek az uszodába, úgy érezte magát, hogy összeesik, annyira fáradt.
„A döntőt addigra annyiszor leúsztam a fejemben, annyira felpörgettem magam mentálisan, hogy fizikailag fáradtam el benne. Aztán valahogy mégis összeállt. Az utolsó huszonöt méteren kinéztem jobbra és balra, és arra gondoltam, aki innen elveszíti, az meg is érdemli”.
A magyar csapatnak már három aranyérme van Tokióban. A sydneyi paralimpia óta nem volt ennyi, azon néggyel zárt a küldöttség.
Hosszúra nyúlt a versenynap a tőrözők számára, akik a kerekesszékes vívás utolsó versenynapján reggeltől késő estig a páston voltak. A magyar női csapat – Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Dani Gyöngyi összeállításban a bronzmérkőzésen végül 45-44-re bizonyult jobbnak a hongkongiaknál.
Öt éve, Rióban második volt a magyar csapat, most pedig a küldöttség hetedik érmét szerezte.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt