Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

A tálibok hatalomátvétele tovább lassította az oltási programot

Létrehozva:

Koronavírussal fertőzött betegek Kabulban | Fotó: AFP / Anadolu Agency / Haroon Sabawoon

Afganisztán eddig sem tartozott a legátoltottabb országok közé.

A Reuters híre szerint erről panaszkodik az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF – írja a 24.hu.

A szervezet adatai szerint 80 százalékkal kevesebb dózist adtak be a népnek a tálib puccs óta, ráadásul az országban raktáron lévő oltások felének hamarosan lejár a szavatossága.

Jellemző adat, hogy az augusztus 15-öt követő héten mindössze 30 500 embert oltottak be 23 tartományban, míg az azt megelőző héten 134 600 főt 30 tartományban.

A tálibok augusztus 15. óta uralják az ország nagyobbik részét, beleértve a fővárost, a négymilliós Kabult, miután az Amerikai Egyesült Államok és a NATO húsz év háborúskodás után sietve kivonta az erőit a dél-ázsiai államból.

Ahogy a világ szegényebb országaiba, úgy Afganisztánba is a vakcinabeszerzésben segítő Covax-program keretében került oltás. Ide csak a Johnson & Johnsontól 2 millió adag érkezett. Eddig összesen 1,2 millió dózist adtak be az embereknek a hatalmas területű, 40 milliós országban.

A gyermekvédelmi világszervezet egyik munkatársa szerint a hatalomátvételt követő káosz miatt észszerű persze, hogy így alakul az oltási program, az emberek a biztonságukat és életüket tekintik most prioritásnak.

Az ENSZ már felszólította a nemzet egészségügyi dolgozóit, amint lehet, térjenek vissza munkahelyükre. Arról senki sem nyilatkozott, vajon a talibán oltási szkepticizmusa miatt nem halad-e a program.

24.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink