Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Az új öngyilkos osztag méltó a nevéhez

Létrehozva:

Jelenet a filmből | Forrás: AFP / DC Comics / W _ Collection Cristophel

Recenzió a DC Az öngyilkos osztag című filmjéről.

A DC és a Marvel harca a képregényfilmes uralomért az elmúlt években jelentősen mérséklődött, és egymás portékájának méricskélése helyett inkább mindkét stúdió a saját projektjeire koncentrál. Ez a DC esetében leginkább a korábbi baklövések javítgatásáról szól.

A Warner Bros.-nak Az öngyilkos osztag újragondolásának létrejöttéhez a szerencsére is nagy szüksége volt. 2018-ban a Disney váratlanul kirúgta James Gunnt néhány évvel korábbi, politikailag nem éppen korrekt tweetjei miatt, amelyre reagálva a Warner egyből hatalmas költségvetést és kreatív szabadságot biztosító szerződést tett Gunn orra elé, amire a rendező igent is mondott.

James Gunn ezek után nem is fogta vissza magát, egy A-listás sztárokból álló szuperprodukciót hozott létre, olyan nevekkel, mint Margot Robbie (Harley Quinn), Idris Elba (Bloodsport), John Cena (Peacemaker) és Sylvester Stallone (King Shark).

A 2016-os David Ayer-féle film alaptörténetén nem változtatott az új rendező, tehát ez alkalommal is egy olyan vérszomjas antihősökből álló csapat kalandját követjük, akik, ha csak a legkisebb mértékben is ellenszegülnek a rendfenntartóknak és azok vezetőjének, Amanda Wallernek (Viola Davis), már robban is a chip a fejükben.

Ez alkalommal egy közép-amerikai banánköztársaságba, Corto Maltese-be kell ellátogatniuk, ahol meg kell semmisíteniük minden, az Egyesült Államok kormányának kellemetlen tudományos projektről szóló feljegyzést.

James Gunn filmje pedig nem kertel, egy olyan művérben és fekete humorban érlelt, mégis tempós és szórakoztató akció-vígjátékot tesz a vászonra, amiről nagyon nehéz elfordítani a tekintetünket. Az öngyilkos osztag ugyanis olyan, mint egy fékevesztett ámokfutás.

A közel két és negyedórás film már a felére elér a végszóig, a csapat ugyanis – nem túl meglepő módon – diadalt arat az autokratikus berendezkedésű rezsim felett, utána pedig teljesen elengedik a gyeplőt. A rendező így végre szállítani tudott egy olyan filmet a DC-nek, ami nem hazudik már a címében.

Legnépszerűbb cikkeink