Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Tűvel rajzolni a mozgást

Létrehozva:

Kanada lesz a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díszvendége. Az augusztus 11. és 15. között zajló eseményen 30 ország 370 alkotását nézheti meg ingyenesen a közönség.

Az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF) ötrészes filmösszeállítás idézi meg a kanadai animációs film legpatinásabb intézménye a Kanadai Nemzeti Filmbizottság, azaz a National Film Board of Canada (NFB) több mint nyolcvanéves, rangos elismerésekben bővelkedő történetét. Az érdeklődők megtudhatják, mi az a tűanimáció, láthatnak klasszikusokat, kortárs filmeket, női rendezők munkáit, valamint válogatást az NFB animációs részlegét megalapító Norman McLaren műveiből.

Augusztus 11-én 14 órakor a Hírös Agórában vetítik Tűmozik címmel az első blokkot, amelyben tűanimációval készült kisfilmek kaptak helyet, és a módszert bemutató dokumentumfilm is látható.

Augusztus 12-én 10 órakor a Hírös Agórában nyolc kanadai klasszikus alkotást láthat a közönség, köztük a magyar Földes Péter festőművész Éhség című filmjét. A 11 óra 30 perckor kezdődő blokk hét női alkotó munkáit mutatja be.

Augusztus 14-én reggel 9 órakor az Otthon moziban hat kortárs alkotást vetítenek, ebben a válogatásban lesz látható Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta az NFB égisze alatt készített, fotóalapú A hódítók című pixillációs filmje. 

Augusztus 14-én 10 óra 30 perctől az Otthon moziban a háborús Európából Kanadába emigrált Norman McLaren filmjeiből válogatnak, akinek filmjei az általa megfogalmazott, szállóigévé vált definíció mintapéldái, miszerint „az animáció nem a rajzok mozgatásának, hanem a mozgás rajzolásának művészete. Ami pedig az egyes kockák között történik, az fontosabb annál, mint ami az egyes kockákon látható”. A fesztivál teljes programja a www.2021.kaff.hu címen található meg.

mti/ph

(Kiemelt kép: WOLFWALKERS)

Legnépszerűbb cikkeink