Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Orbán: A gyerek a szülőé

Létrehozva:

Orbán Viktor megkapja a koronavírus (COVID-19) elleni védőoltás első adagját. A miniszterelnököt Sinopharm vakcinával oltották be. Budapest, 2021. február 28. | Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala

A kormány augusztus 1-jétől lehetővé teszi a harmadik oltás felvételét – jelentette be a miniszterelnök az állami rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A harmadik oltás felvételéhez a második után négy hónapnak kell majd eltelnie, de a háziorvosok eltérhetnek ettől, ha szükségesnek ítélik. Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz az oltás.

A miniszterelnök kiemelte, a harmadik oltásnál az elsődleges cél, hogy minél kevesebb adminisztrációval terheljék az egészségügyi dolgozókat. Ezért a harmadik oltást ugyanazon az oltóponton lehet felvenni, ahol a korábbiakat is megkaptuk. 

 

Oltási rend

Orbán Viktor biztosított: van elegendő vakcina. Arról is az orvosok fognak dönteni, hogy milyen típusú vakcina legyen a harmadik oltás. Magyarországon jelenleg a 65 év felettiek 85 százaléka van beoltva, a korcsoport 15 százaléka azonban semmilyen vakcinát nem kapott. Orbán Viktor szerint ők nagyobb veszélyben vannak, mint valaha, mert „az agresszív és durva delta-variáns megtalálja azt, aki nincs beoltva”. Kijelentette, a következő időszakban az egészségügyi szakemberek személyesen fogják felkeresni ezeket az időseket, hogy megpróbálják őket rávenni a vakcina elfogadására.

A 12–16 éves korosztály átoltottsága a miniszterelnök beszámolója alapján nagy sebességgel haladt, 45 százalékuk ugyanis már felvette az oltást. A még magasabb számokért a kormány az iskolákban szeptember elején egy hétfői és keddi napon oltást szervez, így ezen a két napon minden gyerek megkaphatja a vakcinát.

 

„A vírus ideér”

A beutazási korlátozásokat illetően nincs új intézkedés, de Orbán azt javasolja, hogy csak az utazzon el nyaralni, aki mindkét oltást megkapta. Azt kéri, rajtuk kívül senki ne menjen külföldre, nehogy hazahozza a fertőzést.

A miniszterelnök szerint egyelőre nincs értelme újabb korlátozások bevezetésének, mert azt tapasztalta, hogy eddig egyetlen európai ország sem tudott kimaradni egy újabb hullámból, így Magyarország sem lehet kivétel. „A vírus ideér, csak az a kérdés, hány oltatlan embert talál” – figyelmeztetett.

A kormányfő hangsúlyozta: a magyar védettségi igazolvány létjogosultsága továbbra is megkérdőjelezhetetlen, hiszen a nagy létszámú sportrendezvényekre, zenés-táncos szórakozóhelyekre és a nyári fesztiválokra még mindig csak ezzel lehet belépni.

 

Álorvosok, habókosok

A kínai vakcina hatékonyságát kritizáló hangokkal kapcsolatban a miniszterelnök annyit mondott, a legnagyobb veszélyt nem „ez a néhány eszement álorvos” jelenti, hanem amikor ugyanezek az emberek járványügyi kérdésekben is megszólalnak, mert innentől kezdve bejön a képbe a politikai érdek, márpedig Orbán szerint ez veszélyes. 

Kedélyesen hozzátette: „Minden szakmának vannak habókos képviselői, még a miniszterelnökök között is biztosan találunk habókosat, hát miért ne lenne az orvosok között?”

 

Elindult az eljárás

„Jogi huliganizmussal állunk szemben, ez egy randalírozás” – szögezte le Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság megindította a kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben a homofóbnak minősített pedofíliaellenes törvénycsomag miatt. A miniszterelnök szerint ez a törvény kizárólagosan a nemzeti joghoz tartozik, semmi köze hozzá Brüsszelnek. Mint mondta, „a Bizottság álláspontja a szégyenletes, nem a magyar törvény”.

Szerinte Brüsszel rá akarja kényszeríteni Magyarországot, hogy LMBTQ aktivistákat engedjen az iskolákba. Orbán azonban kijelentette, a gyerekek közé nem fogják őket beengedni, mert a szexuális nevelés a szülők feladata, és „a gyerek a szülőé”.

A kérdésre, hogy a nemrég az Európai Parlamentben erről folyó vitán miért nem vett részt, a miniszterelnök azt felelte: nem hívták, magától pedig akkor szokott menni, ha döntő pillanathoz érkezik egy-egy vita, ez azonban szerinte még nem következett be. 

Úgy látja, ennek a vitának csak a kerete jogi természetű, de a lényege politikai, hiszen Brüsszel visszaél a hatalmával. Hozzátette, Magyarországon a gyerekek jóléte szent, éppen ezért „nem engedhetjük, hogy szexuális propagandisták grasszálhassanak az iskoláinkban”.

 

Az alap a magyaroké is

Orbán Viktor kiemelte, korábban már Litvániában is volt vita a helyreállítási alapról, és „ha a litvánok megvédték a saját érdekeiket, akkor a magyaroknak miért ne sikerülne?” Azt azért hozzátette: véres csatára kell számítani. 

Szerinte a kettős mérce Nyugat–Európában általánossá vált, és a pénzzel való összekötése bármilyen jogi vitának elfogadhatatlan. Hangsúlyozta, a helyreállítási alapban szereplő összeg nem adomány, az jár a magyar embereknek.

 

168.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink