Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Augusztustól elérhető a harmadik oltás; a teljes haderőt bevetik Dél-Afrikában – Megjelent a Pesti Hírlap

Létrehozva:

A pénteki Pesti Hírlap címlapja

A pénteki Pesti Hírlap témáit ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A kormány augusztus 1-jétől lehetővé teszi a harmadik oltás felvételét – jelentette be a miniszterelnök az állami rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel. A harmadik oltás felvételéhez a második után négy hónapnak kell majd eltelnie, de a háziorvosok eltérhetnek ettől, ha szükségesnek ítélik. Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz az oltás.

*

A Dél-afrikai Köztársaság az utóbbi évek egyik legnagyobb belföldi katonai hadműveletével akar véget vetni a volt elnök bebörtönzése nyomán kialakult, 117 halálos áldozatot követelő zavargásoknak. A hadsereg szerda este közölte, hogy a csaknem egy hete tartó fosztogatások és gyújtogatások miatt már bevetésen lévő ötezer katona mellé további 25 ezret mozgósítottak.

 

További témák:

  • Babos Tímea sérülése komoly, nem indulhat az olimpián
  • Új kulturális negyed Kőbányán
  • Elsőajtós felszállással motivál jegyvásárlásra a BKK
  • Kiesett a Fehérvár, továbbmentek a felcsútiak
  • Vasárnap nyílik Sanghajban a világ legnagyobb csillagászati múzeuma

Itt találja meg lapunkat:

  • Astoria
  • Blaha Lujza tér
  • Boráros tér
  • Corvin negyed metróállomás
  • Deák tér
  • Déli pályaudvar
  • Fővám tér
  • Kálvin tér
  • Keleti pályaudvar
  • Móricz Zsigmond körtér
  • Nagyvárad tér
  • Nyugati pályaudvar

Legnépszerűbb cikkeink