Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Sima holland, szoros ukrán és belga győzelem

Létrehozva:

Memphis Depay, a hollandok csatára | Fotó: AFP / Pool / Dean Mouhtaropoulos

Összefoglaljuk az Európa-bajnokság tegnapi mérkőzéseit.

Tükörsima holland győzelem

Nem panaszkodhat a sorsolásra az Európa-bajnokság talán leggyengébb csoportjában szereplő holland válogatott, ezzel együtt Ukrajna után Ausztria ellen is megmutatták, hogy a folytatásban érdemes komolyan számolni velük, 2-0 arányú győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Legveszélyesebb támadója, az indulatkezelésnél a futballhoz kétségkívül jobban értő Arnautovic nélkül látogatott Amszterdamba az osztrák válogatott – a csatárt egy mérkőzésre tiltotta el az UEFA az Észak-Macedónia elleni sportszerűtlen (vélhetően rasszizmustól fűtött) gólöröme után. Kérdés, hogy vele mennyivel lett volna előrébb a csapat, a mérkőzést mindenesetre már a 11. percben megalapozta Depay értékesített büntetője, amit videózás után, jogosan fújt be a játékvezető. Hollandia innentől kezdve éppen annyira állt vissza, amennyire az érdeke diktálta – az osztrákok nem igazán tudtak mit kezdeni a labdával, amit egy árnyalattal ugyan többet birtokoltak, de veszélyes helyzetig nem jutottak vele. A hollandok viszont most is gördülékenyen váltottak át ellentámadásba, Depay egy ízben veszélyes lövést eresztett el, a játékrész hajrájához közeledve pedig még az is belefért, hogy ajtó-ablak ziccert hibázzon Weghorst önzetlen átadása után. A második félidő sem hozott igazi változást, a 67. percben pedig a védekezését eddigre teljesen feltoló (de a holland kapura veszélyt továbbra sem jelentő) osztrák válogatottat megkontrázták: a frissen beálló Malen a tizenhatosig gyalogolt Depay nagyszerű átadásával, az érkező Dumfries pedig a szinte üres kapuba passzolt – a nagyszerű formában játszó jobbhátvéd ezzel második gólját szerezte a tornán. A hajrában már Ausztria is eljutott egy-egy lehetőségig, a holland tizenegyesnél hibázó, de a játéktudásával egyébként kiemelkedő Alaba pedig néhány centi híján bombagólt lőtt. A hollandoknak így sem kellett izgulniuk. Zárásként az észak-macedónokat fogadják, Ausztria pedig Ukrajnával játszik ki-ki rangadót a csoportmásodik helyért.

 

Két belga villanás

Az Eriksenért is küzdő dán válogatott egy félidőn át lefocizta a belgákat, akik a folytatásban megmutatták, mit jelent, ha klasszisok vannak egy csapatban.

Nem volt egyértelmű, milyen hatással lesz a dán válogatottra, hogy egyik legjobb játékosuk, Christian Eriksen négy nappal ezelőtt a Finnország elleni mérkőzésen emlékezetes körülmények között összeesett a pályán, és az életét csak a csapatkapitány Kjaer és az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően tudták megmenteni. Akik dekoncentrált futballistákat vártak, alaposan meglepődhettek, mikor egy labdaszerzés után Poulsen már a második percben megszerezte a vezetést. Dánia ráadásul ezután sem állt le – a meccs viszont a 10. percben néhány pillanatra igen, Eriksent éltette a közönség –, keményen nyomva, remekül futballozva ölték meg a belgák játékát, akik ebben a játékrészben egyáltalán nem tűntek a FIFA világranglistáját vezető csapatnak. Roberto Martínez szövetségi kapitány be is cserélte a szünetben Kevin de Bruyne-t, aki viszont bizonyította, miért tartják a világ (egyik) legjobb irányító középpályásának. Vezetésével Belgium két ízben is szemkápráztató összjátékkal bolondította meg a dánok védelmét – a Manchester City sztárja előbb gólpasszt adott, majd maga is betalált. Romelu Lukaku játéka is feljavult, Dánia pedig nem tudta tartani a mérkőzés elején diktált tempót, ám a végjáték így is kifejezetten izgalmasra és színvonalasra sikerült. A belgák továbbjutottak, az oroszok esetleges legyőzésével még a dánoknak is van okuk reménykedni.

 

Ukrajna zárkózik

Észak-Macedónia Eb-története második mérkőzését is elveszítette az eleinte hatékony, majd egyre inkább leeresztő ukrán válogatott ellen, de a kis ország szurkolói ezúttal is büszkék lehetnek.

Vissza-visszatérő érv a 24 csapatosra bővített Európa-bajnokság ellen, hogy a „felhígult” mezőnyben kevesebb az igazán színvonalas mérkőzés – valóban lehetséges, hogy egy Ukrajna– Észak-Macedónia találkozó kevesebb embert vonzott a képernyők elé, de aki végül ezt választotta csütörtök délutáni programnak, aligha bánta meg a döntését. Ebben persze nagy szerepet játszott, hogy mindkét válogatott kikapott az első fordulóban, a győzelmi kényszer pedig nyílt sisakos meccset eredményezett. Az első félidőben az ukránoknak voltak nagyobb helyzeteik, és a 29. percben megszületett az első gól is: szép szögletkombináció után Jarmolenko lőtt közelről a kapuba. Öt perccel később pedig kiosztott egy gólpasszt is a leshatárról kilépő Jaremcsuknak, aki magabiztosan passzolt a kimozduló Dimitrijevszki mellett a rövid sarokba – Hollandia ellen is ők ketten találtak be. A második játékrészben azonban felálltak a padlóról az észak-macedónok, Alioski először büntetőt rontott, de bepofozta a kipattanót, majd a hajrában kifejezetten nagy nyomás került az ukrán kapura – benne volt a pontszerzés a levegőben. Igaz, a 84. percben a túloldalon Malinovszkij is kihagyott egy tizenegyest.

 

*

A csoportok állása

(Szerzett pontok/lejátszott mérkőzések, gólkülönbség)

 

A csoport:

  1. Olaszország 6/2 6-0 
  2. Wales 4/2 3-1
  3. Svájc 1/2 1-4
  4. Törökország 0/2 0-5

 

B csoport:

  1. Belgium 6/2 5-1
  2. Oroszország 3/2 1-3
  3. Finnország 3/2 1-1
  4. Dánia 0/2 1-3

 

C csoport:

  1. Hollandia 6/2 5-2
  2. Ukrajna 3/2 4-4
  3. Ausztria 3/2 3-3
  4. Észak-Macedónia 0/2 2-5

 

D csoport:

  1. Csehország 3/1 2-0
  2. Anglia 3/1 1-0
  3. Horvátország 0/1 0-1
  4. Skócia 0/1 0-2

 

E csoport:

  1. Szlovákia 3/1 2-1
  2. Spanyolország 1/1 0-0
  3. Svédország 1/1 0-0
  4. Lengyelország 0/1 1-2

 

F csoport:

  1. Portugália 3/1 3-0
  2. Franciaország 3/1 1-0
  3. Németország 0/1 0-1
  4. Magyarország 0/1 0-3

 

A vastag betűvel szedett csapatok már továbbjutottak. A csoportokból az első két helyezett és a négy legjobb harmadik kerül a nyolcaddöntőbe, azonos pontszám esetén elsősorban az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt. A csoportharmadikok tabellája:

 

  1. Ausztria 3/2 3-3
  2. Finnország 3/2 1-1
  3. Spanyolország 1/1 0-0
  4. Svájc 1/2 1-4
  5. Németország 0/1 0-1
  6. Horvátország 0/1 0-1

Legnépszerűbb cikkeink