Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Európa és az USA értékei azonosak, de az érdekeik nem feltétlenül

Létrehozva:

Angela Merkel videókonferencia-találkozón Li Ko-Csiang kínai miniszterelnökkel | Fotó: AFP / Pool / Michelle Tantussi

Angela Merkel német kancellár vélekedett így szerdán egy berlini tanácskozáson, amelynek témája a transzatlanti kapcsolatok alakítása volt.

A kancellár a pártja és szövetségesei parlamenti frakciójának konferenciáján mondott beszédében az előző washingtoni vezetés tevékenységével kapcsolatban megjegyezte, hogy a német-amerikai kapcsolatok az utóbbi években nem voltak annyira tele élettel, mint amennyire lehettek volna. „Azonban az új elnök, Joe Biden vezette kormányzat már munkája első száz napja alatt iránymutató döntéseket hozott” – fogalmazott a német kancellár. 

Angela Merkel kifejtette, hogy a koronavírus-világjárványt, a klímaváltozást, valamint a Kína gazdasági és politikai megerősödése és Oroszország „részben igen erőszakos fellépése” révén változó erőviszonyokat tekintve „jó tudni, hogy a Biden-kormány kiáll a szoros transzatlanti partnerség mellett, és a szabályokon és értékeken nyugvó világrendet tekinti a nemzetek közötti békés, tisztességes és gyümölcsöző együttműködés alapjának”.

Barack Obama korábbi amerikai elnök külpolitikáját felidézve Merkel rámutatott, hogy az Egyesült Államok nem csak a transzatlanti térségben meghatározó tényező, hanem a csendes-óceáni régióban is, ahol Kína megerősödése kihívás Washingtonnak. Ebben a helyzetben „természetesen nem lehetünk semleges megfigyelők, szövetségesek maradunk ebben a kihívásban is, ugyanakkor a közös értékek nem jelentik automatikusan az érdekek egyezését is” – hangsúlyozta a kancellár, hozzátéve, hogy a külpolitika mindig az értékek és az érdekek együttes hatására formálódik és a transzatlanti partneri és baráti viszonyban fontos feladat kifejezésre juttatni az európai érdeket.

A kancellár kiemelte, hogy Európának nem érdeke, hogy a világot újra „két szférára” osszák.

Merkel megjegyezte, hogy Németország, illetve Európa Kínához fűződő kapcsolatát szerinte egyaránt jellemzi az alapvető emberi jogok érvényesülésében többek között az ujgur kisebbséggel és Hongkong helyzetével összefüggő problémák éles bírálata és az ázsiai ország fejlődéséhez, a kínai lakosság jólétének növekedéséhez fűződő európai érdek.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink