Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Pétervári-Molnár mehet Tokióba

Létrehozva:

Fotó: Magyar Evezős Szövetség / Czucz Bálint

A hét elején az olaszországi Vareseben rendezték meg az evezősök Európai Olimpiai Kvalifikációs Versenyét, ahol Pétervári-Molnár Bendegúz megszerezte a sportág első magyar kvótáját a tokiói olimpiára.

Molnár Dezső szövetségi kapitány a viadal előtt azt mondta, szerinte az egypárevezősök között Pétervári-Molnár Bendegúznak és Bertus Kittinek, valamint paraevezősünknek, Pető Zsoltnak is jó esélye van arra, hogy kvótát érő helyen végezzen.

Nos, végül az olimpiai szereplés jogát Pétervári-Molnár Bendegúznak sikerült kiharcolnia. Egypárevezősünk ugyanis a harmadik helyen zárt a varesei versenyen. A magyar versenyző rendkívül erős mezőnyben, óriási csatában a harmadik helyen tudott célba érni a görög Stefanos Ntouskos és az orosz Alexander Vjazovkin mögött. A kiírás szerint ebben a versenyszámban az első három helyezett szerzett kvótát, tehát Pétervári-Molnár ezzel a szenzációs versenyzéssel biztosította magának az olimpiai részvételt, így Rio de Janeiro után újra ott lesz az ötkarikás játékokon. Nem mellesleg a kiváló sportoló a magyar evezősök első tokiói repülőjegyét szerezte meg. 

Nem jött viszont össze a kvóta paraevezősünknek, Pető Zsoltnak, az ő versenyszámában ugyanis nem volt elég a harmadik helyen végezni, márpedig Pető bronzérmet nyert Vareseben. Szerencsére van még esélye a javításra, hiszen a májusi luzerni kvalifikációs versenyen újra rajthoz állhat a tokiói szereplésért.

Bertus Kittinek sem jött össze a kvóta, sőt, ő be sem jutott a fináléba, viszont megnyerte a női egypárevezősök B-döntőjét, így a 7. helyen végzett a versenyen.

Kevésbé esélyes versenyzőink közül Szabó Bence és Furkó Kálmán a férfi könnyűsúlyú kétpárevezősök B döntőjében a második, így összesítésben a nyolcadik helyen végzett, míg Ferencz Panna és Fehérvári Eszter a hatodik helyet szerezte meg a nők hasonló versenyében.

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink