Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Magyar szempontból sikeres volt az Európa-bajnokság

Létrehozva:

Fotó: MTI / EPA-PAP / Leszek Szymanski

Külön öröm, hogy nem csak sokan voltak a kontinensviadalon a magyarok, hanem jól is szerepeltek.

Kámán Bálint, a szövetség sportszakmai igazgatója az elutazás előtt azt mondta, négy-öt döntős helyezésben reménykednek, és abban, hogy egy-két versenyszámban harcban leszünk az érmekért. Nos, ez a számítás be is jött, hiszen hat atlétánk is döntőbe jutott, ráadásul Krizsán Xénia ötpróbában bronzérmet szerzett, méghozzá új egyéni rekorddal.

„Gátfutásban és súlylökésben is egyéni csúcsot értem el, ezt már régóta éreztem, hogy összejöhet. Külön öröm, hogy itt, az Eb-n sikerült” – mondta az MTK versenyzője. A 28 éves atléta ezzel pályafutása első érmét nyerte felnőtt világeseményen. Mindez azt is jelenti, hogy sorozatban ez volt a negyedik fedett pályás Európa-bajnokság, ahol a magyar csapat érmet tudott szerezni.

Bár minden magyar versenyzőt dicséret illeti, meg kell említeni, hogy Jankovics Dániel egy 31 éves átkot tört meg, ugyanis 1990 óta nem volt magyar férfi magasugró fedett pályás világ-, vagy kontinensviadal döntőjében. A 26 éves versenyző most a bravúros szerepléssel, a 8. helyen zárta az Európa-bajnokságot. 

Elégedett a csapat szereplésével Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai szövetség elnöke is, aki elmondta: az a tény, hogy 21 fős kerettel egy bronzérem és 5 döntős helyezés született, nagy eredmény. 

„Fontos megjegyezni, hogy míg a közelmúltban jellemzően a dobószámokban jöttek a jó eredmények a világversenyeken, mostanra ez jelentősen kibővült. Ismét döntőst tudtunk adni középtávfutásban egy Európa-bajnokságon, gátfutásban, magasugrásban pedig évtizedek óta nem volt döntős eredményünk nemzetközi porondon. Gratulálok a csapatnak és köszönöm mindenkinek, aki akár a pályán, akár a pályán kívül ezekhez az eredményekhez hozzásegítette versenyzőinket” – mondta Gyulai.

 

A magyar döntősök eredményei:

Nők: 

Ötpróba: 3. Krizsán Xénia, 6. Nemes Rita. 60 m gát: 8. Kozák Luca. 3000 m: 10. Wagner-Gyürkés Viktória.

Férfiak:

1500 m: 8. Szögi István. Magasugrás: 8. Jankovics Dániel.

 

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink