Kiemelt hírek
Siklósi Örs (1992–2021) – felfoghatatlan veszteség
Tragikus hírt közölt szombaton Facebook-oldalán az AWS zenekar: 29 éves korában meghalt Siklósi Örs, az együttes frontembere. A zenészt tavaly nyáron diagnosztizálták leukémiával.
Örs januárban tervezett volna kiállni a közönség elé, hogy a betegséggel való küzdelméről beszéljen, tavasszal szólólemezzel akart jelentkezni.
„Határtalan kreativitása, dalszövegeinek mélysége, színpadi jelenlétének elsöprő energiája és karizmája pótolhatatlan űrt hagy maga után, nem csak a mi életünkben, de a magyar könnyűzene és művészet világában is. Örs maga volt a tűz, melegszívű, szerető barát és társ. Rendkívül impulzív és inspiráló személyiség volt” – emlékezett a zenekar a közösségi médiában.
Az AWS modern-metal zenekar 2006 nyarán alakult középiskolás fiúbandaként. Brucker Bence, Kökényes Dániel, Siklósi Örs és Veress Áron eredetileg az „Ants With Slippers” (papucsos hangyák) nevet adta a zenekarnak, de ezt a nevet így soha nem használták.
Első albumuk két dal kivételével még angol nyelven szólalt meg, később magyarra váltottak. Az AWS eddig három nagylemezt adott ki, játszottak szinte valamennyi hazai klubban és fesztiválon. Emlékezetes külföldi szerepléseik voltak Romániában, Szlovéniában, Ausztriában, Németországban és az Egyesült Királyságban is.
2018-ban részt vettek A Dal című műsorban, amely az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti előválogatójaként működik. A vetélkedőt megnyerték, így abban az évben ők képviselték Magyarországit a lisszaboni versenyen, Viszlát nyár című dalukkal. Az együttes a döntőbe is bejutott, ahol végül a 21. helyet szerezték meg.
Az AWS 29 évesen elhunyt frontemberéről, Siklósi Örsről A Dal 2021 szombati, élő adásában is megemlékeztek zenésztársai.
„Egy egész ország zárta őt a szívébe, amikor 2018-ban megnyerték A Dal 2018-at. Akkor, azokban a pillanatokban mindhárman itt voltunk”– mondta Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie), aki műsorvezetőtársával, Orsovai Renivel és Mező Misivel, az egyik zsűritaggal közösen idézte fel a tehetséges énekes alakját.
Orsovai Reni úgy fogalmazott: „Egyéniség volt, egy csupaszív fiú. Őszintén örültünk, hogy ők vitték el az első helyet, és egy metálzenekarral a nemzetközi színpadra léphettek. Szeretünk, Örs”.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt