Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A földhivatal nyilvántartása szerint egyelőre semmilyen földet nem vásárolt Rogán Antal felesége

Létrehozva:

MTI Fotó: Kovács Tamás

Sőt a család bankhitele sem biztos.

Mint arról mi is beszámoltunk, a közelmúltban harmadszor is megnősült Rogán Antal. Ugyancsak megírtuk, hogy Rogán Barbara mindössze öt százaléknyi önrésszel 1,6 milliárdos telekvásárlásba vágott bele családjával és két másik magánszeméllyel – alig néhány héttel a miniszterrel kötött házassága előtt. 

A 444 értesülései szerint a földek tulajdonjoga egyenlő arányban oszlik meg az öt vevő, vagyis Rogán Barbara, az anyja, az apja, az apja nyírségi üzlettársa és egy nyírségi nő között. 

Az Index most kiderítette, az ingatlanok tulajdoni lapjai egyelőre sem adásvételi, sem banki jelzálogos tranzakciókra nem utalnak. Vagyis a földhivatali adatok alapján a miniszter és családja 

egyelőre semmilyen földet nem vásárolt 

A portál banki információi szerint még a banki tárgyalások sem zárultak le, sőt 

az sem biztos, hogy a család hitelt kap, 

pláne nem a korábban emlegetett összeget.

Az Index Rogán Antalt is megkereste az ügyben – a miniszter nem nyilatkozott, állítólag a felesége és magánélete védelme miatt.

 

Legnépszerűbb cikkeink