Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Menczer Tamás: a szakemberek döntsenek a vakcináról, ne a politikusok

Létrehozva:

Nincs elég vakcina az EU-ban, ezért a külügy mindent megtesz, hogy a magyar szakemberek dönthessenek további vakcinák ügyében – mondta az államtitkár Fiala János Keljfeljancsi című műsorában a 168 Óra oldalán.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium feladata a vakcinabeszerzés koordinálása, de a vakcina kiválasztásáról nem a minisztérium dönt, hanem megteremti a lehetőséget a szakemberek számára – jelentette ki Menczer Tamás. Ennek köszönhető, hogy magyar szakemberek a helyszínen is vizsgálhatták az orosz és a kínai vakcinát – tette hozzá. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI), mint engedélyező hatóságnak válsághelyzetben joga van önállóan dönteni vakcináról – emlékeztetett az államtitkár.

Menczer Tamás szerint az Európai Unióban nem valósultak meg a közös beszerzésben lefektetett szállítási mennyiségek. Nyilvánvaló, hogy nem egyszerű a helyzet, és vakcinagyártók sem tudnak teljesen pontos adatokat adni, de vannak olyan tények, amelyek felvetik Brüsszel felelősségét – fogalmazott. Példaként említette, hogy az EU csak novemberben kötött szerződést a Pfizerrel, miközben Amerika és Anglia már júliusban megállapodott az amerikai gyógyszercéggel, amelynek elsőként hagyták jóvá az oltóanyagát. Tehát Amerika nagyobb mennyiségre és korábban, Brüsszel később és kisebb mennyiségre állapodott meg – hangsúlyozta.

Menczer Tamás kitért arra is, hogy itthon azzal vádolják a kormányt, nyomást gyakorol az engedélyező hatóságra vakcinaügyben. Az államtitkár szerint ez nem igaz, a kormány azon az álláponton van, hogy ne a politikusok mondják meg, melyik vakcinát lehet használni, hanem mindenki fogadja el a magyar szakemberek döntését. Rossz ötletnek tartja, hogy az egyik ellenzéki párt petíciót indít a kínai vakcina ellen.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Ausztria, Dánia és Görögország felszólította az Európai Gyógyszerügynökséget, hogy minél gyorsabban hagyja jóvá az Oxford/AstraZeneca brit-svéd vakcinát.

Menczer Tamás szerint legújabban már Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is arról beszélt, hogy javasolja harmadik országokkal felvenni a kapcsolatot vakcinák ügyében.

A Keljfeljancsi adását itt lehet megnézni.

Keljfeljancsi Fiala Jánossal 2021.01.20.

Fiala Jánossal 20 éves műsora új helyen.A mai adásban négy vendéget vár Fiala János: 7.14 – Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere beszél a Republicon I…

Legnépszerűbb cikkeink