Connect with us

Kiemelt hírek

Megszületett az ellenzéki összefogás

Létrehozva:

A közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben.

Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés, az ellenzék – a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt –  közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson – jelentették be az ellenzék pártjai.

Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával indul az ellenzék – írták.

Az ellenzéki pártelnökök emellett elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják: szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot.

Ennek érdekében a közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel -írták.

“A pártelnökök hitet tettek amellett, hogy véget vetnek annak, hogy a hatalom egymás ellen fordít magyart a magyarral. Ezzel szemben vállalják a jólét és a társadalmi béke megteremtését, a közélet megtisztítását, a jogállamiság helyreállítását és a múlttal valós szembenézést, beleértve az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is “ – írták.

Legnépszerűbb cikkeink